Spiritiszta ölte meg magát, hogy bizonyítsa: van élet a halál után, megdöbbentő eset
Tényleg van élet a halál után? Thomas Lynn Bradford esete talán az egyik legfelkavaróbb mind közül, mely az egész világot elgondolkodtatta.
Senki sem volt annyira eltökélt ebben, mint
Thomas Lynn Bradford detroiti professzor, aki kioltotta saját életét, hogy bebizonyítsa, képes kommunikálni a túlvilágról.
Bradford hirdetést adott fel az újságban, és keresett valakit, aki érdeklődik a “spiritiszta tudomány” iránt. Egy Ruth Doran nevű nő válaszolt.
“Azzal válaszoltam a hirdetésére, hogy egyszerűen az a vágyam, hogy többet megtudjak egy olyan dologról, amiben kevéssé vagyok jártas,”
– mondta később újságíróknak.
“Nem vagyok spiritiszta, és nem vagyok a pszichés dolgok híve.”
Amikor találkoztak, Bradford elmagyarázta, hogy szerinte csak egyféleképpen lehet bizonyítani a túlvilág létezését:
“Két elme megfelelően összehangolódik, amelyek közül az egyiknek le kell vetnie földi köpenyét.”
1921 február 5-én Bradford bezárta a bérelt szobáját, elfújta a fűtőtest őrlángját, bekapcsolta a gázt, és haláláig ott feküdt az ágyban, miközben szívta a mérgező levegőt.
Amikor a rendőrség megérkezett, egy cetlit találtak Bradford írógépén, amelyen ez állt: “És tudományos tényeken keresztül azt javaslom, hogy egyértelműen mutassuk be a szellemek jelenségeit, és bizonyítsuk be, hogy minden jelenség kívül esik a természetfeletti tartományon.”
Doran azt mondta: “Én a barátja vagyok. Ha vissza tudom idézni a szellemét a Földre, akkor azt hiszem, hogy az ő szelleme jön el először hozzám.”
Két nap elteltével a New York Times-ban megjelent egy történet “A halott néma spiritiszta” címmel, amelyben arról számoltak be, hogy Doran még nem kapott semmilyen üzenetet a túlvilágról.
Három nappal később, miközben Doran kéthetes virrasztásba kezdett a szalonjában, és a kapcsolatfelvételre várt, egy Lulu Mack nevű nő azt állította, hogy hallotta, ahogy Bradford szelleme hívja őt.
Mack elmondása szerint nem tudta, ki az a Bradford, nem hallotta a történetét, de rájött,
hogy kommunikálni próbált vele, amikor meglátogatta a tiszteletes médiumát.
A szeánsz alatt Mack egy hangot hallott: “Thomas Bradford. Thomas Bradford!”
“Az élet elszállt Thomas Lynn Bradford testéből – de szelleme a közelben lebeg, és hív minket, hogy meghalljuk az üzenetét,” – mondta Mack az újságíróknak.
“Hallottam a szellemének hívását. Még most is hív. De nem hallom az üzenetet, amit küldene, mert a lélek túl gyenge.”
Bradford lelke gyenge volt, mondta Mack, mert kioltotta az életét. Eltarthat egy ideig, amíg megtisztul és átlép a következő szférába. Lehet, hogy
elég erős ahhoz, hogy kommunikáljon, amint eléri a második vagy harmadik szintet, magyarázta Mack.
Este 21 órakor Doran és három tanú, akik állítólag nem hittek a spiritualizmusban, gyűlt össze aznap este a félhomályos szalonjában.
Amikor megérezte Bradford jelenlétét, Doran a halántékára tette a kezét. “Oltsa le a villanyt,” – utasította.
A lámpa kihunyt.
“Hallom a hangját,” – mondta Doran. “Halvány, de egyre jobban kirajzolódik. A professzor az.”
Aztán azt mondta: “Írja ezt!”
Doran rövid sorozatokban üzenetet diktált Bradfordtól:
“Én vagyok a professzor, aki a túlvilágról beszél hozzád. Áttörtem a fátylat. Az élők segítsége nagy segítségemre volt.
Egyszerűen elmentem aludni. Felébredtem, és először nem vettem észre, hogy továbbmentem. Nem látok nagy változást.
Arra számítottam, hogy a dolgok sokkal másképp alakulnak. De nem. Az emberi formák körvonalakban megmaradnak, de fizikailag nem.
Nem utaztam messzire. Még mindig nagyon a sötétben vagyok. Sok embert látok. Természetesnek tűnnek.
Itt könnyed a felelősség, az élettel ellentétben. Az ember tele van elragadtatással és boldogsággal. A hasonló természetű személyek társulnak.
Kapcsolatban állok más kutatókkal. Nem bánom a tettemet.
A jelenlegi síkom csak az első a sorban. Még mindig a jövő síkjait kutatom, amelyek tekintetében mi ezen a síkon éppoly tudatlanok vagyunk, mint az emberi életen túli élet földi lényei.”
Aztán Bradford hangja elgyengült, a fény újra felgyulladt, és ő eltűnt.
“Minden kétséget kizáróan biztos abban, hogy Bradfordot hallotta?”
– kérdezte az egyik tanú Dorant.
“Meg vagyok róla győződve,” – válaszolta Doran. “Soha nem hallottam még szellemi hangot. Ez a professzor volt, kétségtelenül.”
