5 nukleáris katasztrófa, amit az egész világ elől eltitkoltak: rosszabbak voltak, mint maga Csernobil…
Csernobil nem az egyetlen és nem is a legsúlyosabb atombaleset volt az emberiség történetében…
A Fairfiled Suisun- katasztrófa
Az eset még 1950-ben történt, ám sokáig abszolút nem lehetett hallani róla, mert eltusolták az ügyet.
Az egész a Fairfield Suisun légibázison történt, pontosabban annak közelében. 10 B-29 es bombázó szállt föl a kaliforniai Fairfield-Suisun légibázisról, amikor is váratlan dolog történt. Az egyik ilyen bombázó – mely egy atomtöltetet szállított – hajtóműve meghibásodott.
Innen már sejteni lehet, mi is történt… A hivatalosan közreadott szűkszavú jelentés azt írta, nem volt élesítve a rajta lévő bomba, az elhallgatott tényekből azonban más rajzolódott később ki.
19 ember halt meg aznap és legalább kétszázan megsebesültek. A balesetet nem nukleáris jellegű balesetnek állították be. A valóságban azonban több akkori pilóta későbbi beszámolója alapján teljesen más történt.
A területet a sugárzás miatt lezárták, majd a nukleáris sugárzás rengeteg ember halálát okozta.
Végzetes tűz a Windscale komplexumban
A windscale-i üzem célja az volt, hogy minél előbb elő tudják állítani az angolok saját atombombájukat.
A grafitmoderátoros reaktoroknak azonban van egy sajátossága, mégpedig az, hogy a maghasadásnál keletkező gyors neutronok időnként kilökdösik a grafitrácsból az atomokat, amelyek maguktól csak magasabb hőmérsékleten tudnak visszaugrani rácsbeli helyükre, miközben hő formájában adják le a kilökődéskor felvett pluszenergiájukat.
Ez egy láncreakciót indít el, ami veszélyes hőmérséklet növekedést okozhat, ha nem kontrollált körülmények között zajlik.
A reaktor mérnökei ezért időnként óvatosan felmelegítették a reaktor grafitmagját, hogy az atomok visszatérjenek eredeti helyükre.
Egy ilyen művelet során csúszott ki az irányítás a kezükből, ami végül katasztrófához vezetett.
Az eset 1957-ben történt. Az első riasztó jelet a reaktor kiáramló hűtőlevegőjében megjelenő sugárzás növekedése adta, majd a töltőnyílásokban vörös izzás volt látható. A tűz aztán váratlanul egyre nagyobb méreteket öltött, egyre gyorsabban kezdett terjedni. Egy lehetséges óriási atomkatasztrófa lehetősége kezdett kibontakozni.
Szerenscéjükre tudták a vízzel oltani az egészet, de a kvízgőzzel együtt rengeteg sugárző anyag áramlott ki.
A környező lakosságot nem kellett ugyan kitelepíteni, de a káros sugárzás így is drámai hatással volt rájuk és hivatalosan senki sem figyelmeztette őket a veszélyre.
Olyannyira hallgattak a hatóságok az esetről, hogy amikor később végtag nélküli gyermekek születtek a területen, akkor titokban tehenek tejmintáit gyűjtötték be, hogy megmérjék a sugárzás mértékét…
A kormány azért próbálta elkenni az ügyet, mert a közvélemény a bomba-program ellen hangolódott volna ha kiderülnek a valódi okok.
A Santa Susana laboratórium vegyi katasztrófája
A kaliforniai Santa Susana laboratóriumban 1959-ben egy végzetes esemény következett be. Amikor a nátrium reaktor kísérlet közben a reaktor leolvadt, mindenkinek tele lett a gatya a mérnökök közül, ugyanis küszöbön volt egy gigantikus nukleáris katasztrófa.
Közel 5 hétbe telt, mire az Atomenergia Bizottság állást tudott – vagy inkább akart – foglalni az ügyben.
nuklearis-dokumentumok
A végső katasztrófa elkerülése érdekében némi radioaktív gázt engedhet ki a rendszerből, de cska olyan mértékben, mely még az egészségügyi határérték alatt volt.
Érdekes egyébként egészségügyi határértékről beszélni radioaktív gázok esetében. Állítólag közel 260-szor volt nagyobb az érték, mint kellett volna…
A létesítmény nagyon közel volt Los Angeles városához, sokak szerint a radioaktív szennyeződés hatásai egyértelműen a várost, és közvetlen környezetét sújtották, amit az Atomenergia Bizottság mind a mai napig nem ismert el.
A Kisztim-katasztrófa: Csernobil előszele
Egészen a közelmúltig a Cseljabinszk-40 plutóniumgyár nem szerepelt a térképeken, a szovjet és az orosz kormányzat tagadta a létesítmény létét és persze a nukleáris katasztrófák tényét is, melyek méretükben és hatásaikban is felértek Csernobillal.
1957 szeptember 29.-én, 4 óra 20 perckor az egyik tartályban a hőmérséklet meghaladta a 350 °C és vélhetően vagy önrobbanással, vagy valamilyen villamos berendezés szikrája által berobbant.
A robbanás nagyjából 75 tonna TNT – 310 gigajoules – robbanásával volt egyenértékű.
A tartályt egy vastag betonréteg fedte, mely 40 méterre repült, a 160 tonnányi erősen radioaktív üledék pedig kivetődött a légkörbe.
A szennyeződés nagyjából 23.000 km2-en terült szét, és 470.000 ember életét veszélyeztette. Körülbelül 20 Megacurrie-nyi (20 MCi; 800 PBq) erősen sugárzó anyag szabadult el, ez nagyjából a fele mennyiség, mint amennyi erősen sugárzó anyag (40 MCi) Csernobilban került a légtérbe.
Ennek a radioaktív hulladéknak a nagy része végül a Tecsa folyóba mosódott, de egy, még így is jelentős mennyiség több száz kilométerre is eljutott.
Az Ariel-1 űrszonda
1962-ben a Nagy Britannia fellőtte Ariel-1 elnevezésű szondáját, mellyel nem sokkal fellövése után megszakadt a rádiókapcsolat.
A brit mérnökök sokáig nem jöttek rá, hogy mi volt ennek a rejtélyes kapcsolatvesztésnek az oka, míg az amerikaiaktól meg nem tudták az ijesztő részleteket.
Kiderült ugyanis, hogy az amerikaiak egy Starfish Prime nevű projekt keretében titokban felrobbantottak egy 1,4 megatonnás termonukleáris bombát a légkörben körülbelül 400 kilométer magasan.
A robbanás olyan elektromagnetikus impulzust (EMP) generált, mely nem csak az Ariel-1 szondát tette tönkre, hanem a műholdak egyharmadát is, melyek alacsony Föld körüli pályán álltak.
Hogy az amerikaiakkal közös megegyezés hatására vagy sem, de a brit kormány 50 évre titkosította az aktákat, és így a baleset okát is. Csak 50 év eltelte után váltak nyilvánossá a tények.
Végszó
Ezekből az esetekből jól látszik, hogy ki tudja, mennyi mindenről nem tudunk még…
Mennyi baleset vagy vegyi, természeti katasztrófa maradt eltusolva, és mennyi embert ért közvetlen sugárzás a hatóságok hibájából.
Ebbe kormányok bukhattak volna bele és bukhatnának bele ma is… ezért őrzik nagyon ezeket a titkokat…
