Érdekes világ

Tóth Gabi nevére íratták a családi házat, ezért kellett kiköltöznie Krausznak

Döbbenetes részletek derültek ki.

Túlzás nélkül állítható, hogy Krausz erre a házasságra tette fel az életét, bár korábban csapodár, szabados agglegényéletmódot folytatott, sőt, voltak alkohol- és drogproblémái is, az édesapja és később a felesége, Gabi támogatásával megváltozott: példás édesapa és férj vált belőle.

A rajongók közül sokan nem értik, miért a felszarvazott férj költözött albérletbe, ám az interneten nyilvánosan elérhető adatokból kiderül az ok:

Hirdetés

A tulajdoni lap szerint a szentendrei családi otthon teljes egészében Tóth Gabi tulajdona, ahogyan a rajta lévő, közel 75 millió forintos hitel is.

Gábor tehát nem sokáig élvezhette a közös otthon adta örömöket, ezért – érthető módon – magába zárkózott, és csak a legszűkebb baráti körével tartja a kapcsolatot.

Utóbbiak egyikétől megtudtuk, hogy nagyon maga alatt van.

Sokkal rosszabbul van, amióta látja, hogy Gabi számára nem állt meg az élet. Főleg az bántja, hogy a felesége a jelek szerint máris továbblépett, új kedvesével járja az országot, sőt, már külföldre is elutaztak.

Pedig nemrégiben még közös nyaralást terveztek – fogalmazott a Blikknek egy, a családhoz közel álló informátor.

Krausz a jelek szerint újraéli azt a fájdalmat, amit tízévesen, miközben mindent megtesz azért, hogy kislánya, a három és fél éves Hannaróza ne sérüljön ebben a helyzetben.

Abból az időből az anya hiányának érzése van meg, a sírás és hogy hiányzik. Nekem ez az egyik legnagyobb félelmem, nyilván nem akarom átélni azt, amit apám

– fogalmazott tavaly októberben Krausz a Palikék Világában az aggodalmairól, akkor még nem is sejtve, hogy kilenc hónappal később valóra válnak a félelmei.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!