Dr. Vekerdy: Ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron és gilisztát fogdosni
Emlékszünk még arra, hogy nekünk milyen gyerekkorunk volt? Piszkáltuk a cserebogarat, ami nem egy undorító dolog volt, hanem a nyár kezdete. Gyűjtöttünk csigákat, kavicsokat, leveleket, terméseket. Ma már mindezekre gyakran megvetően tekint vissza a mára telejsen kilúgozott társadalom.
“Zseniális topmenedzser abból lesz, aki lehetett teljes értékű óvodás sok mozgással, sok játékkal, mindennapos mesével, és lehetett teljes értékű kamasz lustasággal, teljesítményromlással, merengéssel”
– vallotta az író, pszichológus, aki szerint “a teljesítmény kisajtolása a gyerekekből egy totális félreértés.”
Emlékszünk még arra, hogy nekünk milyen gyerekkorunk volt?
Piszkáltuk a cserebogarat, ami nem egy undorító dolog volt, hanem a nyár kezdete.
Gyűjtöttünk csigákat, kavicsokat, leveleket, terméseket, néha ezekkel díszítettük fel a homokvárunkat.
Ástunk gödröt, építettünk bunkert, ugráltunk a pocsolyában.
Bicikliztünk esőben, rohangáltunk mezítláb, fára másztunk.
Havat ettünk, ha pedig megsérültünk, letöröltük a sebet és kész.
És mi van a mai gyerekekkel? (Tisztelet a kivételnek!)
A szülők szájából mást se hallani, mint hogy:
Ne mássz fel oda, veszélyes!
Ne nyúlj hozzá, piszkos!
Már megint összekoszoltad a ruhádat!
Le fogsz esni!
Sarazni? Dehogy sarazol, kisfiam, adok én olyan sarazást neked!
Nem tudsz valami értelmeset játszani?
Ülj már le, úgy szaladgálsz, mint egy mérgezett egér!
Vekerdy: a szabad mozgás segíti a tanulást
Vekerdy Tamás pszichológus úgy vélte, a mai gyerekek túl keveset mozognak, játszanak a szabad levegőn.
A szülők hajlamosak arra, hogy már egész kicsi korban betáblázzák a napjaikat, ilyen-olyan fejlesztésre és különórára járassák a gyerekeiket, akár már babakortól kezdve.
Pedig a gyerekeknek nem erre lenne szükségük a szakember szerint. Nagyon nem. Hiszen ahogy azt sokszor hangoztatta, a szabad mozgás, a szabad játék megkönnyíti a nyelvi fejlődést, segíti a tanulást. Jobban, mint bármilyen különóra.
“Ötévesen nem angolul kell tanulni, hanem rohangálni az udvaron, a friss levegőn, látszólag céltalanul, mert attól fejlődik az agyuk. Gilisztát fogdosni, bodobácsot gyűjteni, sarazni és koszosnak lenni, rettenetesen koszosnak. Csúszni-mászni, bunkert építeni. Világgá menni.
Nem elhinni, hogy alig tizennégy évesen eldőlt minden, hanem kipróbálni lehetőleg mindent, amire lehetőség van.
A frászt hozni a szülőkre, hogy nem lesz belőlünk semmi, hogy csak úgy lézengünk. Odaállni a harmadik generációs értelmiségi családban a zongora mellé és kijelenteni, hogy az asztalos szakmát választottuk.
Mert valaki nem az lesz, akinek van érettségije, hanem az, aki dolgozik.
Aki munkát fektet valamibe, amihez van kedve, tehetsége, szorgalma. Aki elhivatott és a munkájának jó szakemberévé válik, legyen ács, bádogos vagy bognár.
És ha elsőre nem jó szakmát választottunk, akkor legyen bátorságunk tovább állni, mert nem befejezni kell, amit elkezdtünk, hanem bátran változtatni.”
