Érdekes világ

Gálvölgyi János kiakadt és elküldte a teljes magyar médiát oda ahova való

MINDEN SZAVA IGAZ és csak egyet lehet vele érteni!

Érdemes elolvasni!

“Megáll az ember esze, hogy ez a magyar kultúra.

Hirdetés

Vagy jobb nevű kollégáim bokszolnak…

Hát, el tudja azt képzelni, hogy a Somlay Artúr és a Csortos Gyula bokszolnak, vagy elmennek a Farmra?”

– tette fel a költői kérdést Gálvölgyi János a Story Magazinnak.

Humorral fűszerezve jegyezte meg, hogy szívesen látna egy „öreg kategóriát” is, ahol idősebb versenyzők köpködnének egymásra.

„Imádom a bokszot. Én is néztem. Nem ezzel van problémám.

Egy kicsit az fáj, hogy nincs egy öreg kategória, ahol betolnának két, tolószékes versenyzőt, akik köpködnének egymásra”

-jegyzete meg vitriolos kirtikájában.

„Ez világjelenség. Egyre jobban le van nyomva az értelmi színvonal a tévében.

A közönség azt néz, amit kap.

Hirdetés

Annak idején az általam csodált Szinetár Miklós azt mondta, a színházi közvetítésekkel azért álltak le, mert csak 600-800 ezer néző volt”

– emlékezett vissza Gálvölgyi János.

Vagyis Gálvölgyi János végre kimondta, amit oly sokan gondoltunk már régóta a magyar médiáról és úgy általánosságban véve a tévéről.

Butítják a színvonalat, az ember értelmi képességeit, hogy a végén agyatlan birkákká váljunk.

Ti hogy látjátok?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!