CímlapsztorikÉrdekes világ

A covid és az influenza egyesülése jelenthet majd veszélyt télen

Szakemberek igen aggasztó jelenségre hívták fel a figyelmet.

A déli féltekén történtek Európában is van esély egy erős influenzajárványra, a helyzetet a Covd jelenléte még tovább súlyosbíthatja.

Maga az influenza, hasonlóan a légúti fertőzések zöméhez szezonális, tehát főleg a hideg, nyirkos időben terjed, akkor okoz járványt.

Hirdetés

Míg 2020-ban az utazási korlátozások, a távolságtartás és a maszkhasználat miatt gyakorlatilag elmaradt a járvány, 2021-ben a vírus nagy erővel tért vissza mind az északi, mind a déli féltekén.

Ha pedig megfigyeljük például Ausztrália idei, 2022-es számait, azt látjuk, hogy ott a járvány hamarabb kezdődött és intenzívebb volt, mint a megelőző öt évben.

Amennyiben erre támaszkodva próbálunk prognózist készíteni, azt mondhatjuk, Európában is van esély egy erős influenzajárványra.

Ráadásul a kutatások igazlni látszanak egy másik, még aggasztóbb dolgot:

Az inlfuenza után durvább lehet ugyanis a covid.

Átvészelt (esetlegesen szövődményes) influenzafertőzés után a Covid-19 lefolyása mindenkinél – de az időseknél különösen – súlyosabb lehet.

Tehát ez úgyszólván egyesülése lesz a két járványnak. Pontosabban az egyik súlyosbítja így a másikat.

Dr. Ócsai Lajos, az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Járványügyi Főosztályának nyugalmazott vezetője szerint az influenzának minden évben más törzsei terjednek, ezért az oltások összetétele is évről évre változik.

Fontos kérdés még az időzítés, hiszen az influenzaszezon hosszú, egyelőre még el sem kezdődött, és a kezdési időpontját előzetesen meg sem lehet jósolni.

Hirdetés

Egy biztos: komolyan fel kell készülni idehaza is egy esetleges súlyos járványra, melyet a covid és az influenza párosa okozhat.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.