Misztikum

A férjem őrangyallá vált a halála után – állítja Veronika, aki megdöbbentő dolgokról mesélt

A férje elvesztése után különös dolgokra lett figyelmes, amik a túlvilág létezését is bizonyíthatják.

Veronika hirtelen vesztette el férjét, majd nagyon különös jeleket és sugallatokat észlelt: mintha férje vette volna fel vele a kapcsolatot a túlvilágról.

Számára aztán mára már kitisztult a kép és nem kérdés többé, hogy párja a túlvilágról vigyáz rá.

Hirdetés

Őrangyalok márpedig léteznek, és gyakran az elhunyt szeretteink közül kerülnek ki – állítják egyre többen.

Számos esetben mentenek meg minket végzetes pillanatoktól és gyakran érezzük meg a jelenlétüket is.

Veronika esete talán az egyik legérdekesebb mind közül.

Veronika és Tamás kapcsolata az egyetemi évek óta, közel 20 éve tartott.

Sajnos gyermekük nem született, de teljes, boldog életet éltek, hiszen igazán egymásra találtak, lelki társak voltak, közös volt az érdeklődésük is, valamint nagyon jó baráti kapcsolatokat ápoltak.

Egészen addig a napig, amikor Tamás tragikus halála bekövetkezett, 42 évesen szívrohamot kapott edzés közben, és életét a gyorsan kiérkező orvosok sem tudták megmenteni.

Ez a rémálom Veronika számára a teljes összeomlást hozta. Tamás nélkül szinte elképzelni sem tudta az életét. Hetekig egyedül akart lenni, teljesen bezárkózott, a külvilágról tudomást szem akart szerezni.

Pár hét múlva vissza kellett mennie dolgozni, nem maradhatott tovább a saját elzárt világában.

Ekkor kezdődtek a számára eddig ismeretlen és misztikusnak tűnő érzései és egybeesések….

Hirdetés

Egy bevásárlás során Veronika éppen fizetni szeretett volna, amikor férje parfümillatát érezte, majd az a sugallat érkezett hozzá, mintha Tamás szólította volna meg:

“Menj vissza még paradicsomért”. Nem tudta miért, de a többi árut a futószalagon hagyta és indult is a zöldségek felé.

Odaérkezve azt tapasztalta, hogy a kulcscsomója ott hevert a paradicsomok közelében. Korábban kiesett a zsebéből, amikor a zöldségesstand közelében válogatott.

Ezután az ehhez hasonló jelzések, finom érzetek rendszeressé váltak.

Munkahelye melletti étteremben ebédelt, ahol tekintetét és figyelmét egy férfi vonta el. Ráadásul ez a férfi a káposztás tésztát pontosan úgy rendelte, mint korábban szeretett férje: cukrosan-borsosan.

A férfi pólóján a “Minnesota” felirat szerepelt, és sapkát viselt. Veronika gyomra görcsbe rándult, mert Tamás amerikai útjuk során kérte meg a kezét, amikor Minnesotát is érintették. Ez számára élete egyik legemlékezetesebb eseménye volt.

Beszédbe elegyedett a férfival, és mindketten szimpatikusnak találták egymást, a találkozót pedig randevú követte. Bár Veronika más férfiak közeledését elutasította, de azt érezte, ez a találkozás nem véletlen, és választását Tamás is helyeselné.

Nem könnyen, de átadta szívét az új kapcsolatnak, és egy alkalommal ismét érezte férje parfümillatát, és lágy érintését.

Azt gondolta, férje ezzel az üzenettel búcsúzott el tőle örökre.

Lehetséges, hogy Tamás kísérte őrangyalként Veronika lépteit, vagy létezik más magyarázat is ezekre az érzékelésekre?
Rengeteg történet látott már napvilágot, ami más emberek elhunyt társáról és hasonló segítő érzésekről szóltak. Tamás kapcsán is következtethetünk arra, hogy “szelleme” nem távozott el azonnal a túlvilágra, hanem őrangyalként maradt Veronika mellett, amíg szükséges volt a segítsége.

De az is elképzelhető, hogy amit a pszichológia poszttraumás stressznek hív, amelyet a gyász okoz, az a válasz erre a kérdésre.

Hiszen Veronika sok mindent Tamással élt meg, hozzá kötődött szinte minden szép emléke, ezek a pozitív érzetek erősen megjelentek a hétköznapjaiban, és amióta férje elment, szinte védőburokként funkcionáltak.

Ti mit gondoltok?

Őrangyalok márpedig léteznek?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.