CímlapsztorikTudomány

A harmadik hullám egy nagyon hosszú folyamat része… Hol vannak felelősök?!

Kik ezért a felelősök?! Már novemberben tudták hogy baj lesz, miért nem tettek semmit?!

Ide jutott a magyar járványkezelés pedig jó ideje tudni lehetett, hogy mi tokoz a brit variáns és hogy mekkora a baj.

Ott volt a britek példája, vagy a németeké… Ehhez képest a járványügyi intézkedések megkérdőjelezhetőek.

Hirdetés

Még a mostaniak is, ugyanis a nagy csinnadrattával bejelentett március 8-tól érvényben lévő zárás sem zárás, inkább egy “puha zárás”, aminek túl sok értelme nincs és tovább hagyja a vírust szabadon terjedni.

Egyedül talán az iskolák bezárása bizonyult jó ötletnek.

De ezen kívül ahogyan a MOK is javasolta a napokban, TELJES zárásra lett volna szükség…

A dolgozóknak és vállalkozóknak pedig egy hónapra kifizetni a bért, és mindenkit letesztelni azalatt az egy hónap alatt és csak az hagyhatta volna el az otthonát, aki negatív.

Ezzel egy hónap alatt ki lehetett volna húzni a járvány méregfogát..

Ehelyett mi ment itthon?

Elkerülhető a harmadik hullám, meg “mindjárt nyitunk”… Orbán hetente haknizott a rádióban, és már a nyitás miatt dörzsölte a tenyerét, és Müller Cecília is izgatottan vázolta fel a régi életünk visszanyerését, holott már novemberben látta maga Orbán is hogy baj lesz, ezt nemrégiben be is vallotta töredelmesen…

Tessék mondani, a negyediket is ugyanígy látja? Akkor még van pár hónapunk felkészülni!

Viccet félretéve, már most pedzegetik időnként a negyedik hullámot, holott már régen zajlik az oltás…. vagyis hetente megígérik, hogy most már mindjárt vége lesz, de tényleg, cserkész becsszóra…

Hirdetés

Aztán újabb hét, és ismét kezdődik elölről a hülyítése a népnek…

Fontos hogy tudatosuljon mindenkiben: az, hogy a harmadik hullám ennyire durván csapott le ránk, az egy HOSSZÚ FOLYAMAT volt… “munka” volt abban, hogy ennyire ne készüljenek fel erre az egészre miközben látni lehetett hogyan tarolja le a szomszédos országokat a brit variáns.

Ha ez az egész egyszer elvonul majd, fel kell tenni a kérdéseket: KIK a felelősök mindezért?!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!