CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

A Hold VALÓDI története: ezt hallgatja el az emberiség elől a NASA

Mert égi kísérőnk nem is evilágból származik, de ezt a Pentagon rég tudja…

Azonban ha színt vallanának, az fenekestől felforgatná a Földünk történelmét is…

Mi is a Hold? Égi kísérő? Mikor került ide? Mikor fogta be a Föld?

Hirdetés

Az ugyanis nyilvánvaló, hogy nem volt mindig jelen a bolygónk életében, ma már egyre több erre a bizonyíték.

Sőt, vannak olyan ősi, több száz éves feljegyzések, melyek szintén azt sejtetik, hogy a Hold nem volt mindig itt.

Olyan, mintha egykor Föld körüli pályára állították volna…

Kötött keringése miatt mindig ugyanaz az oldala fordul a Föld felé, és az innenső oldalán álló holdi megfigyelő (például az Apollo űrhajósai) számára a Föld mindig ugyanott látszik állni az égen (persze bolygónk ugyanúgy fázisokat mutatva elfogy és megtelik, mint a földi égen is a Hold). A Holdról azonban a Földnek nem mindig ugyanaz az oldala látszik.

Ez adta annak a lehetőségét, hogy a Holdon az évmilliók során megtelepedő civilizációk mindig védettek legyenek.

És hogy az elmúlt évszázadokban – ha valóban csak néhány száz éve van “velünk” – egyes létesítmények és civilizációs nyomok “rejtve” a sötétben maradjanak.

A Hold ugyanis egy kozmikus utazó, de az is lehet, hogy egy mesterséges szonda, egy hatalmas űrhajó.

Egy olyan objektum, mellyel a fiatal, még fejlődés alatt lévő civilizációkat figyelik meg, időnként pedig beavatkoznak a fejlődésünkbe a túlélésük érdekében.

A Hold eredetileg ugyanis a Kis Medve csillagképből származik, nem egy ütközés során alakult ki – állítják egyes teóriák.

Hirdetés

Egyes információk arról is beszélnek, hogy a Hold egy előre tolt bázisa lehetett az Orion csillagképben lakó lényeknek, akik kísérleti telepként tekintettek a Földre, és itt “tenyésztették ki” saját képmásukra az emberségeset.

A Hold öregebb tehát, mint a Föld már csak a mesterséges mivolta miatt is, és a galaxis több pontját is bejárta, mire a Földnél kötött ki.

Több hozzánk hasonlóm civilizáció “bárkája” volt ez, melyről elhintették az élet csíráit ismeretlen bolygókon.

Több nagyváros is létrejött a Hold felszínén, melyek a Hold sötét oldalán találhatók, erről a világkormányok szintén tudnak, de nagyon nagy a hallgatás róluk…

Hogy mikor vallanak színt?

Jó kérdés… talán az elkövetkező években, talán évtizedek múlva… De csak azt osztanak meg a nagyvilággal, amiről ők szeretnék, hogy mi tudjunk…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.