Érdekes világTudomány

A magyar tudós szerint küszöbön az emberiség magasabb szintre lépése

Szerinte a földönkívüliek fognak segíteni magasabb szintre lépni a civilizációnknak. Annak a civilizációnak, mely hamarosan a haldoklási szakaszba léphet.

Kiss László magyar csillagász és űrkutatással foglalkozó tudós, szakember nem kevesebbet állít, minthogy az emberiség egy korszakváltás előtt állhat hamarosan.

Egy ausztrál űrkutatási cég a Holdon szeretne növényeket termeszteni, de legalábbis megnézni, milyen változást hoz az odavitt növények számára a szokatlan környezet.

Hirdetés

Ezt egy kísérlet előzte meg nemrég, melyben a Földre hozott holdi talajban ültette el növényeket, amik a tudósok legnagyobb megdöbbenésére kicsíráztak és el is kezdtek nőni, fejlődni.

Egyedüli furcsaságuk az volt, hogy a növények kaptak egy lilás-vöröses árnyalatot.

A mostani növénytermesztési projekthez az izraeli SpaceIL űrvállalat Beresheet 2 leszállóegységét használnák föl, ami a jelenlegi tervek szerint 2025-ben megy majd égi kísérőnk felszínére.

A cél az, hogy növényeket lehessen termeszteni a világűrben – ilyennel sikeresen foglalkoztak a Nemzetközi Űrállomáson már sok évvel ezelőtt is.

Hosszú távon olyan növények meghonosítása a cél, amelyek élelmiszert, gyógyszert és oxigént biztosítanának az emberi élet megteremtéséhez a Holdon.

Vagy ekezdődik egy alternatív Holdkolónia alpajainak lerakása.

Abba most itt ebben a cikkben ne menjünk bele, hogy egyes elméletek szerint a Hold már régóta, az 1950-es évek óta lakott és állítólag egy 250 millió állampolgárt tömörítő metropolisz van jelen az égitest sötét oldalán, erről itt írtunk korábban.

A Holdon nagyon izgalmas kérdés lesz az, hogy a növények hogyan fognak nőni egyhatod gravitáció alatt.

A várokaozások szerint jóval nagyobbakká válhatnak így.

Hirdetés

Az is kérdés, hogy előállíthatnak-e a növények maguknak oxigént a Holdon is? Kiss László szerint kétféle módon is kísérleteznek a kutatók a növények jelenlétéhez szükséges oxigén biztosításával.

Az egyik ilyen kísérlet most épp a Marson a Perseverance űrszonda és rover segítségével zajlik: a MOXIE (Mars Oxygen In-Situ Resource Utilization Experiment) nevű,

mesterséges szén-dioxidból oxigént gyártó eszköz éppen úgy működik, mint egy fa.

Az is egy lehetőség, hogy egy Földön kívüli helyszínre visznek növényeket, amelyek a szén-dioxidból oxigént állítanak elő a fotoszintézis folyamata során.

Kiss László szerint ha mindezek sikerrel járnak, akkor az emberiség egy magasabb szintre léphet a földön kívüli növénytermesztéssel.

Vagyis ezek az apró kis, magról kelt “földönkívüliek” ténylegesen földönkívüliek lesznek, és óriási segítségére lesznek az emberi fajnak abban, hogy idővel meghódítsa a kozmoszt vagy letelepedjen a Holdon.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!