CímlapsztorikMisztikum

A sötét folyadék mint éltető antianyag, amit már az ősi több ezer éves aranylemezek is ábrázoltak?

Vajon mi célt szolgálhatott a fekete folyadék, mely állítólag képes volt felvenni az emberi DNS kristályszerkezetét, és életet adott a halottaknak…?

Bizarr legendák náci kísérletekről

A fekete anyaggal kapcsolatban rengeteg különféle elmélet és mendemonda, legenda kering például az is, hogy a második világháború alatt náci tudósok kísérleteztek vele.

A fekete massza állítólag élő organizmust tartalmazott, és fekete kövekből nyerték ki, melyeket Mekkából szállítottak Németországba.

Hirdetés

Ott aztán nem csak kutatásokat végeztek rajtuk, hanem okkult rituálék során is felhasználhatták őket.

Hogy ezekből a mendemondákból mi igaz, azt nem tudni, így érdemes a helyén kezelni ezeket a történeteket.

Ugyanakkor a náci tisztekről bármit el tudunk képzelni, így nem lepne meg az sem senkit, ha valóban így történt volna, hiszen a németek valóban pénzeltek okkult kutatásokat Hitler személyes parancsára.

Ősi aranylemezek, örök fiatalság titka

Azonban a több ezer éves aranylemezek valóban bizonyíthatják, hogy létezett egy anyag, amit különleges “varázserővel” ruháztak fel az ősi istenek.

Az ősi istenektől kapott, égből érkező “manna” volt ez.

Halál és élet is kapcsolódott ehhez a fekete masszához, melyet az ősi sumer anyagtáblákon ugyanúgy meg lehet találni, mint az egyiptomi aranylemezeken.

Sőt, ez lehetett sokak szerint az ősi fiatalság “forrása”, vagyis egy éltető elixír.

A nefilim óriások olyan uralkodók voltak egykor a sumer birodalom hajnalán, akik képesek voltak több százezer éven át is uralkodni úgy, hogy látszólag nem öregedtek meg.

A Gilgames eposz is igencsak érdekes utalásokat tesz egyes óriások életkorára…

Hirdetés

Az egyiptomi iratokról nem is beszélve, melyek egyes uralkodókról azt írják, hogy 800-900 évig uralkodtak és éltek…

A Biblia rejtett utalása a fekete masszára

Kevesen tudják, de még a Biblia is tesz egy apró utalást arra, hogy létezett egy anyag, egy különleges, cseppfolyós matéria, ami az arannyal is képes volt “szimbiózisba lépni”.

Ezt monoatomikus aranyként írják le. A Teremtés könyve 2:12-nél meg van említve, hogy az arany kivételesen tiszta volt, és rengeteg onyx kő található meg.

Ezt arról a helyről írja a Biblia, amit Édenként aposztrofáltak… vagyis az édeni öröklét forrása lehetett az az elixír, amit a földben lévő aranyból és a fekete kövekből nyertek ki.

Földönkívüli forrás

A mooatomikus kristályszerkezet egyes feltételezések szerit nem is volt a Föld része soha.

Ezt erősíti meg az is, hogy az arany mint nemesfém annyira ritka és minden mástól eltérő a bolygón, hogy a csillagászok egyöntetű álláspontja alapján a földön kívülről származik.

Egy kozmikus robbanás szórta a Földre teljesen más, távoli forrásból az aranyat.

A forrásokból nem egyértelmű, hogy a két anyag egy és ugyanaz, vagy valamiféle összeolvadás, kémiai eljárás kellett ahhoz, hogy a fekete massza létrejöjjön.

Arról azonban számos ősi szöveg ír, hogy az anyagot jóra és rosszra egyaránt fel lehetett használni.

Mint ahogyan az egyiptomi szövegek is említik, hogy halottakat lehetett vele visszahozni az életbe, vagy évszázadokat adott hozzá azoknak az életéhez, akik ezt az elixírt elfogyasztották.

Bármi is az igazság, az anyag nyomára soha nem akadtak azóta…

Az azonban bizonyos, hogy valamennyi ősi kultúra és civilizáció megemlékezik erről az elixírről, mely minden olyan területen ismert volt, ahol az emberek között éltek olyan személyek, akik kivételesen hosszú életkorokat éltek meg….

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.