CímlapsztorikMisztikum

A sumer civilizációnál is régebbi civilizáció lehetett az emberiség bölcsője?

Az első emberi kultúrák egyike volt, sokak szerint pedig egy magasan fejlett technológiát alkalmazó birodalom. Mi a titka a szinte nyomtalanul eltűnő Indus-völgyi civilizációnak?

A mai ismeretek szerint az emberiség kialakulása a sumer civilizáció kialakulásával kezdődött majd ezzel szoros összefüggésben, földrajzilag nem messze tőle az egyiptomi, később az Indus-völgyi követte.

Az Indus-völgyi civilizáció egyike a három legrégebbi társadalomnak, a sumer, és az egyiptomi mellett. Azonban míg a másik kettő több ezer éven át virágzott, az Indus-völgyi nem ért meg ezer évet.

Hirdetés

Az Indus-völgyi társadalom kialakulása ie. 2600-ra tehető, míg teljes eltűnése i.e. 1900-ra.

Érdekes, hogy hiányoznak a templomok (kivéve Ishtar istennőn templomai), nagyszabású síremlékek, nincs városfal, katonaság, stb. Úgy néz ki, mintha egy gazdag kereskedő társadalom élt volna itt, aki békében volt szomszédaival és nem is tartott senkitől.

Volt egy istennő Ishtar (Vénusz), a szerelem és háború istennője, akinek alakja dominánsan megtalálható minden régészeti leleten, ráadásul sokszor csak felnőtteknek való helyzetekben.

A hanyatlásuk oka

A kutatások szerint több oka is van a hanyatlásnak. Az egyik szerint a magas életszínvonal következményeként a túlnépesedés, e miatt tönkretették környezetüket, kiirtották a környék erdőit, mely árvizeket eredményezett.

Mezopotámia volt a fő kereskedelmi partner, és ezekben az időkben Mezopotámia területén igen jelentős háborúk, viszályok dúltak, ez pedig lassú hanyatlásra ítélte.

Mások szerint – főleg a paleoasztronautika hívei szerint – az idegenek vitték magukkal a civilizáció legfontosabb tagjait.

Egyes civilizációk, népek és világok ugyanis teljesen nyomtalanul tűntek el a történelemből, máig magyarázat nélkül maradva….

Isthar óriási hatalma a halandók felett

A sumer leírások szerint mikor a földi küldetés vezetője Anu néhányszor a Földre látogatott, mindig találkoztak és kapcsolatuk messze nem volt plátói.

Istenné választása után Ishtar uralkodni szeretett volna.

Hirdetés

Mivel viselkedése összeférhetetlen volt, továbbá már minden lakott területnek meg volt a maga tulajdonos istene, ezért egy új területet jelöltek ki számára, ez volt az Indus völgye.

A dolog szépséghibája az volt, hogy itt nem életek emberek. Milyen isten az, akinek nincsenek alattvalói, kérdezte Ishtar.

Hosszabb kitartó munka és nőiessége által, a földi parancsnok Enki megajándékozta a civilizáció létrehozásával.

Ekkor jött létre az Indus völgyi civilizáció egy pillanat alatt, a már ismert formában.

Mivel a civilizáció tulajdonosa Ishtar volt, ezért neki lettek építve a templomok, építmények.

A többi sumer templomtól eltérően, ahol a papok a tudást adták át az istenektől az embereknek, azaz a tudás, az oktatás helyszínei voltak, addig Ishtar templomaiban a földi élet gyönyöreinek áldoztak, női és férfi prostituáltak teljesítettek szolgálatot. Rengeteg régészeti lelet található, melyeknek megtekintése csak felnőttek számára ajánlott.

Ishtar természetesen nem törődött a birodalmával. Ismeretségei révén el tudta intézni, hogy az Indus völgy legyen a sumer társadalom kereskedelmi beszállítója, azonban mikor a sumer civilizációt súlyos belső háborúk és viszályok tették tönkre, akkor meredek hanyatlás kezdődött a kereskedő Indus völgyi társadalomban is.

Az istennő ekkor magára hagyta birtokát, mely gyakorlatilag meg is szűnt létezni.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.