Misztikum

A Szahara szeme: megvan az elveszett civilizáció bölcsője, amiről senki sem beszél?

Több ezer éven át kutatták világszerte, senki sem lelt rá. Egy műholdas képen fedezték fel az elveszett királyságot?

Az ember az űrkorszakba lépve fedezte fel a Szahara mauritániai részén lévő kör alakú képződményt, amelynek hivatalosan Richat-struktúra a neve.

Elképzelhető, hogy egy ősi, szuperfejlett civilizáció bölcsője lehet, és köze lehet ahhoz a helyhez, amit a világtörténelem folyamán a legtöbben kutattak, mindeddig sikertelenül.

Hirdetés

Az első űrben járt asztronautáknak tűnt fel először ez a rejtélyes alakzat, amiről azóta sem tudunk túl sokat.

Eredetileg az volt rá a tudományos magyarázat, hogy egy óriási aszteroida becsapódási krátere lehetett egykoron, egy másik teória szerint pedig egy vulkanikus aktivitási terület, mely gyűrűsen alakította ki a felszíni kőzetet.

A Szahara szemének átmérője nagyjából 40 kilométer, Afrika nyugati részén, a sivatag mauritániai területén fekszik.

Renget régész és különféle kutató vizsgálta már meg alaposan a területet, és a képződményt, és egyesek felvetették, hogy ezek a koncentrikus körök talán nem is körök, hanem gyűrűk.

Érdekes összefüggést fedeztek fel mindemellett egy ősi, nagyon ismert, és sokat kutatott civilizáció városállamával is: magával Atlantisszal.

Eszerint a Szahara szeme maga lehetett az elveszett Atlantisz?

A tudósok egy része szerint elképzelhető.

Platón korabeli elírásai alapján ugyanis Atlantisz kör alakú városállam volt, mely több, egyre kisebb gyűrű közepén létesült.

Ezeket a gyűrűket mély, vízzel teli gyűrűk választották el.

2 gyűrű volt, mely szárazföld volt, ahol hatalmas házak, és masszív épületek álltak, és három körkörös vízgyűrű, mely egyfelől védelmet nyújthatott a betolakodókkal szemben, másfelől elválasztotta a gyűrűket.

Hirdetés

Sok szkeptikus felvetette ugyanakkor, hogy a Szahara szeme a sivatagban található, Atlantiszt pedig egy vízi civilizációként ismeri a világ.

Nos, a szakértők szerint a Szahara szeme közvetlen közelében egykoron hatalmas tavak voltak, és létezhetett egy csatorna, mely összekötötte az Atlanti óceánnal.

Ennek a csatornának még a maradványait is megtalálták, noha nem tudták teljes hitelt érdemlően bebizonyítani, hogy valóban egy mesterségesen kialakított, hajózható csatorna volt.

Az azonban tény, hogy a Szahara több ezer évvel ezelőtt sokkal nedvesebb éghajlatú volt, mint napjainkban.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.