Érdekes világMisztikum

A Vatikán pápáinak feledésbe merült bűnei: a hírhedt “hullazsinat”, amikor még a holtak sem nyugodhattak

Senki sem gondolná, hogy a történelem egyházfői gonoszabbak voltak magánál az Ördögnél is…

Gyilkosságok, méregkeverés, kiásatott halottak, egyházi intrika, trónfosztás! És még ők “papolnak” a világnak ma is!

Annak idején a középkor egy bizonyos szakaszában elképesztő dolgok tudtak megtörténni úgy általában véve is a világban.

Hirdetés

Ez pedig különösen igaz volt az egyházakta is, amit ma is botrányok sorozata övez.

A Titkokszigete.hu korábban már írt arról, hogy az egyház pápái a történelem során miféle borzalmakat követtek el.

Volt itt minden, egyes pápák méregkeverésben vettek részt, mások hatalmas orgiákkal teli banketteket rendeztek.

Lásd a gesztenye bankett…

Most új vizekre eveztünk, és újabb elhallgatott, sötét történelmi intrikákról számolunk be, amikkel az egyház ma már érthető módon nem büszkélkedik.

A katolikus pápák abban az időben elképesztő hatalmat kaptak megválasztásukkal, és nagy beleszólásuk volt a politikai életbe is.

Nem véletlen, hogy hatalommal, pénzzel, sőt tisztességtelen eszközökkel küzdöttek a tisztségért.

A legtöbbjüknek nem kellett megfizetniük azokért a gaztettekért, amiket törtetésük közben (és után) elkövette.

Kivéve egy érdekes esetet. Formosus püspök ugyanis borzalmas dolgot tett.

Hirdetés

Éveken át lobbizott azért, hogy pápává válasszák, ami 891-ben meg is történt. A trónra kerülése után megtagadta azokat, akik segítettek neki a pápaság elnyerésében.

Éppen ezért aztán rengeteg halálos ellenséget szerzett magának, akik titokban bosszút szerveztek.

5 év után Formosus pápa meghalt, azonban a halála után sme nyugodhatott.

Háromnegyed évvel a halála után a spoletóiak VI. István pápa lelkes közreműködésével kiásatták a testet, felöltöztették előkelő ruháiba, majd kiállították a zsinat elé, és szabályosan megvádolták bűneiért – ez volt a híres hullazsinat.

Miután Formosus gyanúsan hallgatag volt, amikor védekezésre szólították fel, inkább vádbeszédeket hallhatott az összegyűlt tömeg.

Az egykori pápát el is ítélték, büntetésképp pedig leszaggatták ruháit…

De ez még nem minden.

Egyesek ugyanis levagdosták az ujjait, és szenteletlen földbe temették.

Amikor ezzel sem voltak elégedettek, megint kiásták, majd ezúttal a Tiberisbe dobták.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.