Misztikum

A Vatikán titkos széfje: a legnagyobb az emberiség elől elhallgatott titkot rejtheti

Az emberi múltat és a teljes Földtörténetet átírhatja…? Özönvíz előtti idők civilizációi, idegen tanítások…

Vajon mit rejthet a Vatikán Titkos Levéltára?

Minden bizonnyal ha valaha napvilágra kerülne minden ott tárolt irat, az egyházra mérve kegyetlen csapás lenne.

Hirdetés

Sokan ugyanis szentül hiszik, hogy azért vannak titkosítva az ott lévő iratok java része, mert azok túlságosan felkavarnák a Vatikán és a Jézus körüli állóvizet, valamint lelepleznék azokat a hazugságokat, amikkel hatalomra jutott az egyház és annak egymást követő pápái.

Egyesek szerint a Vatikán minden áron ragaszkodik a pápai rendszerhez is titulushoz, és az Isteni hátteret arra használják, hogy magyarázzák legitimitásukat, és befolyásolják a tömegeket.

Egy korábban magas rangú pozícióban lévő vatikáni pap elmondta, hogy a Levéltár valóban rejt olyan aktákat, melyek a Bibliával és a Biblia előtti időkkel kapcsolatos feljegyzéseket tartalmaznak.

Sőt, még az özönvíz előtti időkről is írnak, melyről alig maradt fenn bármilyen történelmi emlék, vagy lenyomat.

Nem a jelenlegi emberiség az első értelmes, civilizációs tevékenységet végző faj a Földön.

Minket korábban 5 hozzánk hasonló ősközösség előzött meg. Mindegyikük eljutott a fejlettség egy adott szintjére, ám végül önpusztításba kezdtek.

Mindegyik kultúra egyre tovább “jutott”, majd egy adott ponton egy külső, Isteni erő “újraindította” a civilizációs fejlődést.

A legutolsó ilyen újraindítás az Özönvíz volt…

A Biblia nefilimekként hivatkozik az Özönvíz előtt a Föld egyes régióit uraló óriásokra. Több utalás nincs benne, de a Bibliából száműzött, jelenleg feltételezhetően a Titkos Vatikáni Levéltárban tárolt iratok többet írnak róluk.

Hirdetés

Valamint a sumer agyagtáblák is beszámolnak ezekről a lényekről, és magasan fejlett kultúrájukról.

Előkerült már olyan, közel 20.000 éves sumer agyagtábla, mely a minket, és a sumerokat is megelőző fajról írnak.

Ez a faj hatalmas alagutakat, összefüggő barlangrendszereket vájt Európa és más kontinensek alá.

Egyes helyeken még a tengerek alatt is képesek voltak létrehozni ezeket, melyek mára már beomlottak vagy megközelíthetetlenek…

Ezeknek a barlangoknak a falai mesterségesen lettek kialakítva.

A történelemtudósok számára azonban “probléma”, hogy ezek a bájatok és csákány ütötte nyomok 500 millió évesek is megvannak…

Akkor pedig még nem voltak emberek a Földön, de még a dínók hajnala is akkor virradt.

Ez olyan kínos kérdéseket vet fel az emberi történelemmel kapcsolatban, amit senki sem akar megválaszolni…

Ezért inkább megpróbálják minden létező módon a szőnyeg alá söpörni…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!