Érdekes világ

A világ újraindítása: egy Aranykorba vagy globális pénzdiktatúrába lépünk át…

Ezt az egészet csak az utókor, a történelem tudja majd helyesen megítélni.

A legelgondolkodtatóbb írás arról, hogy milyen korszak köszönthet ránk.

Ma ugyanis még nem vagyunk képesek látni és felfogni, hogy mi lesz ennek a vége, mikor és hogyan végződik, milyen hatással lesz az emberiségre és a világ társadalmára a járvány.

Hirdetés

Mély sebeket hagy majd a civilizációnk szöveteiben, ez nem is kérdés.

A bolygó összes lakójának, még a világ felső tízezrét alkotó hatalmi elitnek is ki kellett mozdulni a a saját komfortzónájából.

Kétesélyes, hogy mi következik. Egyes vallásos közösségek már most Jézus második eljövetelét látják bele a dolgokba.

Tény, hogy nyomorúságos – gazdasági értelemben főleg – idők jönnek, és 7 év kemény esztendő is – bár eddig nem húzódik el feltehetően a gazdasági válság, mely kirobbant – de a legenda szerint ezután jön majd el Jézus örök királysága.

Mások viszont úgy vélik, hogy egy korszakváltás kezdetén vagyunk.

Egy lassú, fájdalmas átmenetben, mely mindent átír majd.

Egyesek szerint most jöhet el az igazi Aranykor. A pénzügyi igazságosság, de legalábbis a fair vagyonelosztás, ami csökkentheti a világtársadalmak közötti különbségeket.

Mások szerint azonban ha bizonyos erők most túlságosan jól helyezkednek ebben a káoszban, akkor éppen az ellenkezője fog történni, és egy pénzdiktatúra rabláncára lesz verve az egész emberiség.

Még nagyobb egyenlőtlenségek lesznek, privatizálják majd a természeti erőforrásokat és totális megfigyelés alatt tartanak majd minket és a pénzt is.

Hirdetés

Két út van tehát a civilizációnk számára.

A megszokott kis életünk felborul.

Amiket megszoktunk, eltűnnek, és új dolgok lépnek be a helyükre mind fizikai mind pedig lelki értelemben.

Megint mások úgy vélik, hogy ez a változás pozitív lesz: ugyanis megtörték az ősi sátáni pénzmágia illúzióját.

A gazdasági bedőlni látszik, de minden válság idején lehetőség van új alapra helyezni az eddig igazságtalan pénzügyi rendszert.

Kérdés, hogy ehhez a társadalom elég bátor lesz-e.

Képesek leszünk-e elhozni a világ számára az Aranykort…

Ha a vírus valóban egy végső figyelmeztetés volt az emberiség számára hogy rossz irányba halad, akkor itt a lehetőségünk “törleszteni”.

Törleszteni magunk felé, a természet és mások felé.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.