MisztikumTudomány

A világmindenséget megtervezték: kozmikus entitás által épített “börtön” rabjai vagyunk?

Valóban lehet bizonyíték Isten létezésére és nyomaira a kozmoszban?

Eleve megtervezték az egész világot, még az emberi civilizációt is?

Az ember szabad akarata is csak egy illúzió, és valójában egy “elme” börtönében vagyunk?

Hirdetés

A vallásos hit nem cáfolhat és nem is erősíthet meg egy tudományos teóriát, miként a tudomány sem illetékes a vallási ügyekben, bár erről nem csupán a megátalkodott evolúcióbiológus és “gyakorló ateista” Richard Dawkins gondolkodik másként.

Egy sötét titok lapul az evolúció elmélete mögött, ami az intelligens tervezettség bizonyíthatja.

Ezt pedig az említett professzor már megfejtette, legalábbis úgy véli, megvan a válasz az élet egyik legnagyobb kérdésére.

Míg egyesek az evolúciót magát gondolják Isten egyfajta teremtési módszerének, addig Dawkins professzor egészen máshogy közelíti meg a dolgot.

Szerinte Isten nem létezik, mi projektáljuk a saját gondolatainkba, és próbáljuk ezt a kaotikus világot megmagyarázni vele.

Azonban vannak olyan professzorok, akik úgy hiszik, hogy a világunk egy elhallgatott igazságon alapul, melyet a mai napig próbálnak elrejteni, elhallgatni.

Ez az igazság pedig az, hogy mindaz amit ismerünk, eleve megtervezett volt.

Sőt, léteznek olyan elméletek, amik azt mondják, hogy egy kozmikus entitás elméjében vagyunk jelen.

Ha hihetünk az idegenről szóló leírásoknak, érdekes módon nagyon hasonlítanak ránk.

Hirdetés

Ugyanúgy két lábuk van, egy fejük, és szemeik, arcuk. Bár ezt az evolúcióval is lehetne magyarázni, hiszen a két láb, karok, fej egy Földhöz hasonló bolygón hasonlóan fejlődne ki, azonban ha jobban belegondolunk, nem ennyire törvényszerű, hogy mindennek annyi lába vagy keze legyen, mint amennyi…

Mi van, ha ezek a hasonlóságok nem – csak – az evolúcióval magyarázhatóak, hanem egy tudatos intergalaktikus tervezéssel?

Egy szuper intelligens életforma, mely sokkal inkább elemi erő, mint életforma, hisz már egy sokkal magasabb szinten létezik, mint bármi, vagy bárki a világegyetemben.

Ennek a kozmikus erőnek a világegyetem nem más, mint egy tervezőasztal, ahol a Nagy Bumm pillanatával születtek meg az első gondolatok, motivációk, célok ebben az ismeretlen “művészben”.

Az intelligens tervezettségre számos jel utal, ugyanis az univerzum hemzseg a szabályos alakzatoktól, és rádióhullámoktól. A kozmikus háttérsugárzásról meg nem is beszélve.

Hogy mi célja is lehetett ezzel az egésszel? Számtalan elmélet létezik erre.

Talán egy óriási szimulációként működik az egész világ, és egyfajta tudományos kísérlet az egész, melyben az ebben a világban élő élőlények nincsenek, és törvényszerűen nem is lehetnek teljes mértékben tudatában.

A szimuláció a végtelenségig fog folyni a számunkra.

A szimulációban élők számára ugyanis az idő végtelennek fog tűnni, míg a külső szemlélő számára csupán perceknek, másodperceknek hatnak az odabenn lepergő évezredek, évmilliók.

Amilyen egyszerűen létrehozta a világunkat, olyan könnyedén el is pusztíthatná azt, akármi is hozott létre minket.

Talán csak egy szeszélyből létezünk. Szó szerint bármelyik pillanatban

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!