CímlapsztorikÉrdekes világ

A WHO emberei a koronavírus nyomában: Kína bizonyítékokat tüntet el… magyar szál is van!

Egyre több érdekes információ lát napvilágot. Már egyes virológusok sem tartják teljesen kizártnak azt, hogy a koronavírus nem éppen természetes módon terjedt el…

A WHO szakbizottsága érdekes dolgokat derített ki a nulladik betegről és a fertőzés valódi eredetéről, felvázolták a lehetséges teóriákat is.

Kína pedig egyértelműen rengeteg információt elhallgatott, valamint sokasodnak a kérdések a vuhani víruslabor körül is…

Hirdetés

A WHO emberei hosszas bürokratikus akadályoztatás után léphettek be Kínába.

Eleinte hónapokon át nem engedtek be semmilyen kutatócsapatot, ez pedig a közvélemény gyanúját is felkeltette azzal kapcsolatban, hogy mi történt Kínában a koronavírus járvány kezdetekor.

Egyesek szerint aktákat tüntettek el, nyomokat semmisítettek meg, így a WHO emberei nem fognak a nyomára akadni a vírus eredetének.

Az első esetekig nyomoztak vissza

Az első eseteket 2019 decemberében fedezték fel a kínai Vuhan városában. A járványt 2020. március 11-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította.

Azonban a vírus genomjának visszakeresése azt hozta ki, hogy már október végén, novembere elején voltak megbetegedések Kínában.

A már ismert lefolyású SARS-járvánnyal ellentétben az új koronavírus a fertőződéstől a tünetek megjelenéséig is, a lappangási idő alatt is fertőz (ami igaz az ismert vírusok 95%-ára).

Ez azt jelenti, hogy könnyebben és így gyorsabban terjedhet, mivel az emberek tovább képesek terjeszteni egymás között a betegséget, még mielőtt megtudnák, hogy valójában már betegek és megfertőződtek.

Ezért is nagyon nehéz a dolga a WHO embereinek.

A vírus eredete és a nulladik beteg

A koronavírus kulcsfigurája lenne az a bizonyos nulladik beteg, aki először kaphatta el a kórt. Ő lenne ugyanis az aduász, akinek a kórtörténete választ adhatna a koronavírus eredetére.

Hirdetés

A beteg azonban nincs meg, ugyanis aki eddig legkorábban bizonyíthatóan elkapta, még október végén, szintén nem az eredeti nulladik beteg volt, mert ő is egy másik embertől kaphatta el.

A WHO eddigi vizsgálódásai szerint nem kizárt, hogy már októberben elkaphatták a koronavírust a vuhani katonai világjátékok résztvevői, akik Vuhanban tartották meg a rendezvényt.

Ennek ráadásul magyar szála is van.

A koronavírus okozta betegség tüneteiről számoltak be a játékokról hazatérő sportolók, köztük egy magyar triatlonos, Tóth Tamás.

Az olasz vívó, Matteo Tagliariol az olasz sajtónak számolt be arról, hogy már akkor megbetegedett, amikor a helyszínre értek, de a legrosszabb azután jött, hogy hazautazott: egy hét múlva magas láz tört rá, és úgy érezte, levegőt sem kap. Nem hatott a tüneteire az antibiotikum sem, három hét kellett ahhoz, hogy felépüljön.

Az Egyesült Államokban is hasonló feltételezések terjednek: sokan úgy tartják, a játékokról hazatérő Maatje Benassi volt az országban a nulladik koronavírusos beteg.

Továbbra is gyanús a vuhani víruslabor

Egyik leginkább elterjedt laikus összeesküvés-elmélet szerint a vírus egy vuhani orvosi laboratóriumból szabadult ki, ahol emberek kísérletezték ki biológiai fegyver gyanánt.

A tudósok viszont azzal cáfolják ezt az állítást, hogy a világon csak nagyon kevés laboratórium képes a vírusok genetikai összetételét tanulmányozni, és azok is rendkívüli ellenőrzés alatt vannak.

A vuhani laboratórium azonban már csak azért is érdekes, mert a Trump adminisztráció alatt dolgozó szakértők egy része elismerte, hogy “aggasztó dolgok” folytak a Vuhan Víruslaborban.

A nulladik beteg előtt már évekkel megjelenhetett egy bányában

Az viszont TÉNY, hogy 2021-ben már felfedezték a koronavírust, mely a 2020-as pandémiát okozta.

A londoni Times információi szerint a koronavírus, vagy legalábbis a mostani SARS-CoV-2 vírushoz nagyon hasonló kórokozó már 2012-ben megjelenhetett Kínában.

A fertőzöttek ebben az esetben valószínűleg denevérektől kaphatták el a betegséget, de hogy milyen kórról volt szó, azt a kunmingi kórházban regisztrált hat beteg közül egyiknél sem tudták megállapítani.

Egy közös pont volt bennük: mind kapcsolatba kerültek azzal a hat férfival, akik nem sokkal korábban egy elhagyott rézbányában takarították a guanót.

A betegség felkeltette a virológusok érdeklődését, 2012 őszén mintákat is vettek a denevérürülékből, ezeket pedig Vuhanba küldték laboratóriumi vizsgálatra…

Innentől megint csak az a kérdés: vajon lehetséges-e, hogy aztán ebből a laborból szabadult ki valahogyan az elővigyázatosság hiánya miatt a vírus, vagy itt vált-e sokkal fertőzőképesebbé, a rajta elvégzett kísérletek hatására…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.