Misztikum

Ádám hídja: 1,7 millió éves ember alkotta híd rúghatja fel az evolúció idővonalát?

Az emberiségről tudott kollektív történelmünket hazudtolja meg a létezése. Nem alkothatta volna ember, mivel ember előtti időkből való, mégis mesterséges alkotás.

Megmagyarázhatatlan híd a múltból?

Az archeológusok teljesen értetlenül állnak Ádám hídja előtt.

Ez az a híd, mely meghazudtolja ugyanis nem csak az emberi evolúciót, de az ember kollektív történelmi tudását is.

Hirdetés

Ha ugyanis annyi, amennyinek látszik – márpedig a kormeghatározás alapján 1,7 millió évvel ezelőtt keletkezett – akkor rengeteg kérdést felvet a múltunkkal kapcsolatban.

A helyet szokták még Ráma hídjának is nevezni. A mai napig nem egyértelmű, hogy jöhetett létre, és valóban bizonyíték-e egy emberiség előtti civilizációra, vagy sem.

A civilizáció hajnala előtti idő volt ez, vagyis szinte kizárt, hogy emberek alkották.

Ádám hídjának ijesztő rejtélye

Legalábbis nem a jelenleg a Földön élő emberi faj elődei, ugyanis ők jóval később alakultak ki.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy a 14-15.000 éves piramisok és a nagy szfinx esetén is kérdéses, hogyan lettek létrehozva, mivel akkoriból sem ismerünk fejlett civilizációkat.

Érdemes azt is megemlíteni, hogy a 14-15.000 éves piramisok és a nagy szfinx esetén is kérdéses, hogyan lettek létrehozva, mivel akkoriból sem ismerünk fejlett civilizációkat.

Pláne nem olyanokat, melyek komplett és összetett építészeti technológiával rendelkeztek, hogy a piramisokat kivitelezzék.

Visszatérve a hídra: 1,7 millió évvel ezelőtt mégis mi hozhatta létre, ha nem a jelenlegi emberi civilizáció?

Itt jön képbe a sokak által emlegetett teória, miszerint valójában az előző emberiség volt az, mely létrehozta a hidat.

Hirdetés

A híd egyértelműen mesterséges, ezt a korábbi ásatások, és helyszínen végzett kutatások is alátámasztottál.

Ember aligha építhette…

A híd egyértelműen mesterséges, ezt a korábbi ásatások, és helyszínen végzett kutatások is alátámasztottál.

Tudni kell, hogy 2 millió éve jelent meg Kelet-Afrikában az első ismert, az emberek (Homo genus) közé sorolt faj, a Homo habilis.

Ekkor ezek még ősemberek voltak, és képtelenség, hogy olyan fejlettek, értelmesek legyenek, hogy egy ilyen összetett monumentális hidat létrehozzanak. A híd mégis ott áll, és létezik.

Sokan szellemhídként is hivatkoztak már rá egyes történelmi iratokban. A szóban forgó, turisták millióit vonzó képződmény 30 kilométer hosszan tárul szemünk elé.

Dél-India és Srí Lanka közti Palkszorosban, az óceánban. A különös földnyelven régen gyalogosan is lehetett közlekedni, ám a viharok miatt fokozatosan süllyedni kezdett, egy 1480-as ciklon során pedig teljesen víz alá merült.

A Rámájana-eposz is megemlíti a hidat, ami Rámésvarom és Srí Lanjka között lett létrehozva.

Ez egyértelműen utalás volt arra, hogy nem természetes képződményről van szó.

A mainstream tudomány nem tud vele mit kezdeni

A mainstream tudomány és a régészet nem akarja elismerni a képződményt, mint egy mesterséges hidat.

Ez ugyanis rengeteg kínos kérdést vetne fel, melynek megvizsgálásakor rengeteg egyéb “turpisság” kerülne felszínre, melyet a történelem el kívánt eddig rejteni előlünk.

Többek között számot kellene adniuk a Földön előttünk élő emberi – vagy legalábbis humanoid – civilizációkról.

Sokak szerint az előző emberiség egy ősi óriási faj volt, melynek tagjai között ott volt az első emberi lény, Ádám is.

Innen eredhet a híd másik elnevezése. Ádám volt az első tényleges értelemben vett ember, a kozmoszból érkezett lények leszármazottja.

A híd szerkezete, különleges görbülete mindenképpen egy előre eltervezett építési technológiát feltételez, ami merőben ellentmond azoknak a véleményeknek, miszerint a híd geológiailag egy természetes formáció. Körülbelül a 15. századig gyalog is át lehetett kelni a hídon.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!