EgészségünkTudomány

Műanyagdarabkák milliárdjai szabadulnak ki a műanyag teafilterekből: elhallgatták, most borul a bili

Sokkoló kutatás eredményei láttak napvilágot: súlyos egészségkárosodást és akár rákot is okozhat az évtizedek óta forgalomban lévő termék…

Egyre több teagyártó cég használ papír helyett műanyagalapú teafiltereket, egy friss kutatás szerint azonban több milliárd okunk van arra, hogy ne ezeket használjuk, kiderült ugyanis, hogy forró vízbe téve rengeteg mikroműanyagot juttatnak a teába.

Az Environmental Science & Technology című szaklapban publikált tanulmányban a kutatók négy gyártó műanyagalapú filtereit vizsgálták meg, amiket 10 milliliter 95 fokos vízbe tettek öt percre.

Hirdetés

A kutatók aztán a filtereket és a vizet is alapos vizsgálatoknak vetették alá, melyből kiderült, hogy a filterek komolyan sérültek az áztatást követően, a vízbe pedig rengeteg mikro- és nanorészecske került.

A kutatók megállapították, hogy a részecskék egyértelműen a filterekből kerültek a vízbe, és azt is meg tudták becsülni, hogy egy csésze tea elfogyasztásával az ember szervezetébe

2,3 MILLIÓ MIKRONMÉRETŰ, ÉS 14,7 MILLIÁRD MIKRONNÁL IS KISEBB MÉRETŰ RÉSZECSKE KERÜL.

Azt egyelőre a kutatók sem tudják pontosan, hogy a mikroműanyagok hogy hatnak az emberi szervezetre, de a tanulmány alapján a vízibolhákra egyértelműen negatív hatással volt a szennyezett víznek való kitettség.

A jelenlegi ismereteink szerint egyébként évente több mint 74 ezer mikroműanyag-részecskét viszünk be a szervezetünkbe, a mostani kutatás alapján viszont egyetlen csésze teában ennek nagyjából a 200 ezerszerese lehet.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.