CímlapsztorikMisztikum

Alakváltó ufóról készült felvétel sokkolja a világot

Szerintetek mi lehet? Egyelőre még a Pentagon sem tud rá egyértelmű magyarázatot.

Egyelőre nincs magyarázat arra a felvételre, amelynek egy része egy repülőgép mellett látható, fényes objektumot mutat be.

A feltöltőnek viszont rögtön beindult a fantáziája, a tudományos tényeket is semmibe véve.

Hirdetés

Már közel 300 ezer megtekintésnél jár az a YouTube-videó, amit az azonosítatlan repülő tárgyakkal foglalkozó Disclose Screen The Grimreefar csatornára töltöttek fel.

Az újabb ufóvideó érdekessége, hogy ezt egy repülőgép fedélzetéről vették fel, és egy fényes, mozgó objektum látszik rajta.

A videóra az Interesting Engineering talált rá.

Ennek feltöltője valamilyen alakváltó tárgyra gyanakszik, ugyanis a felvétel egy bizonyos pontján már nem függőlegesen látni azt, illetve nem is olyan formában, mint előtte.

A videóban el is hangzik, hogy talán egy plazmaalapú életforma látogatott el hozzánk, de ez aligha valószínű.

A plazmának ugyanis valamilyen gáz ionizált állapotát nevezzük.

Ez egyben az anyag negyedik állapota is a szilárd, a folyékony és a gáznemű mellett.

Ennél hangsúlyosabb viszont, hogy a plazma tízezer kelvin (K) körül kezd kialakulni, amely nagyjából 9700 Celsius-fokot jelent.

A videón látható objektum – már ha valóban valamilyen tárgyról és nem légköri jelenségről van szó – ettől függetlenül nagy figyelmet váltott ki a YouTube közösségéből…

Hirdetés

Ugyanis azóta sem tudott rájönni senki, pontosan mi az, amit a repülőből látni véltek.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!