Címlapsztorik

Amerika üzen: Magyarország az ukrajnai háborúra fókuszáljon, Orbán rendszerét le kell bontani?

Az USA üzent Magyarországnak. Ez már ultimátum?

Ez már majdnem felér egy “hadüzenettel” Magyarország számára?

Magyarországnak az ukrajnai háborúra és nem a hamis kérdésekre kellene összpontosítania

– mondta David Pressman amerikai nagykövet az AFP-nek, miközben amerikai és európai konzervatívok csütörtökön egy budapesti találkozón elítélték „a wokeizmus vírusát”.

Hirdetés

Budapest már második éve ad otthont a Konzervatív Politikai Akciókonferenciának (CPAC), amelyen főként amerikai és európai konzervatívok vesznek részt.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök a „nyugati liberálisok” által terjesztett „wokeizmus vírusa” ellen lépett fel a találkozón, és azzal büszkélkedett, hogy neki van „ellenszere”. Orbán Viktor emellett Donald Trump visszatérését követelte a Fehér Házba.

Magyarországon sajnálatos módon buzgón beszélnek egy álkultúrharcról

– mondta David Pressman amerikai nagykövet az AFP-nek adott interjúban.

„Ugyanakkor a szomszédban valódi háború zajlik, ahol ezrek halnak meg Vlagyimir Putyin agresszív háborújában” – mondta a diplomata, amikor az ukrán határ közelében segélymunkásokkal és menekültekkel találkozott.

Diplomáciai és gazdasági, politikai harc jöhet Amerikával?

A múlt hónapban az Egyesült Államok szankciókat vezetett be az orosz vezetésű Nemzetközi Beruházási Bank ellen, amelyet Pressman „a Kreml platformjának nevezett a NATO-n belül, amelynek Budapest ad otthont”.

Egy nappal később Magyarország kilépett a szervezetből, és ezt a lépést gyorsan követte a bank bejelentése, mely szerint elhagyja Budapestet, hogy visszatérjen Moszkvába, négy évvel azután, hogy Magyarországra tette át a székhelyét.

Lebontani Orbán rendszerét?

Az elmúlt 2 évben több komoly bírálat érte már Amerikát a magyar kormány részéről azzal kapcsolatban, hogy valójában egy ideje azon mesterkedhetnek, hogyan “nyúljanak bele” a választásokba, hogy megbuktassák Orbánt.

Mivel ez kudarcot vallott, ezért azóta gazdasági és politikai fronton egyfajta nem nyílt, hibrid hadviselést kezdtek el folytatni az Orbán-rendszer ellen.

Hirdetés

Korábban ugyanis Biden volt az alelnöke Barack Obamának, aki több interjújában is kijelentette, hogy az Orbánéhoz hasonló nem demokratikus rendszereket le kell bontani a közeljövőben, és Amerikának ez egy fontos célkitűzése kell hogy legyen.

Obama azt mondta, hogy vannak olyan vezetők, akik jó célokért küzdenek, demokratikusan, az embereket is bevonva a döntésekbe, ide sorolta például Angela Merkel német kancellárt.

És vannak az erős emberek, akik hiercarchikus rendszert tartanak fenn, az állampolgáraikat alattvalókként kezelik, és a két nézet között folyamatos a harc, ami ezután folytatódni is fog.

Ez történik az Egyesült Államokban is, és ennek nem lesz vége csak azért, mert Donald Trump elveszítette az elnökválasztást. Látunk erre példát a Fülöp-szigeteken, Magyarországon és még néhány afrikai és ázsiai országban

Ki mit gondol?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!