CímlapsztorikÉrdekes világ

„Amit Orbán Viktor bejelentett, az egy nagy nulla”: kiakadtak a pedagógusok

Elsöprő erejű ellenállás jöhet… Nem tekintik ajánlatnak, inkább a szakma megalázásának tartják Orbán bejelentését.

A tanárok egyelőre nem kapnak fizetésemelést, mert Orbán Viktor szerint „hitelből nem lehet bért emelni, ezért nem tudnak egyszerre mindenkinek több fizetést adni”.

Annyit mondott Orbán, hogy jövőre valamikor 10 százalékos emelést kaphatnának a tanárok, amit 2023-ban egy nagyobb arányú emelés követhet.

Hirdetés

A két legnagyobb pedagógus-szakszervezet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) a héten jelentette be, hogy közösen sztrájkbizottságot alakítottak és a tárgyalások kezdeményeznek a kormánnyal „az elviselhetetlen bérhelyzet azonnali megoldása és a nevelés-oktatási intézményekben tapasztalható állapotok azonnali javítása érdekében”.

Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányának tagja a lap kérdésére ezt válaszolta:

“Amit Orbán Viktor bejelentett, az egy nagy nulla. Az emelés mértéke is, a 10 százalék is, meg a „lehetséges” szó is, és a 2023 is.”

A 10 százalékos emelés – még ha az valóban be is következne, bár erre sem volt határozott ígéret – messze nem kompenzálná azt a bérkiesést, ami a bérrendszer minimálbértől való elszakításából következett.

Nagy Erzsébet szerint azonnal beavatkozásra van szükség, „sokkal nagyobb mértékű egyszeri béremelésre és arra, hogy januártól újból a minimálbérhez kössék a pedagógus-előmeneteli rendszert”.

A PSZ alelnöke, Totyik Tamás szerint miközben Orbán arról beszélt, milyen jól teljesít a gazdaság, és GDP-arányosan 6 százalékos a növekedés, a pedagógusbérek emelése kapcsán hitelfelvételt emlegetett.

„Nem értjük, ha ilyen jól dübörög a gazdaság, miért kell a pedagógusbérekre (és csak arra) hitelt felvenni.”

Totyik utalt arra, hogy a tavalyi tanévben mindössze 2100 pályakezdő pedagógus kezdett el tanítani, miközben ez a szám a korábbi években még 6-8000 volt, és még az is kevés volt a nyugdíjba menők pótlására. „Ki fog itt tanítani ennyi pénzért?”

– tette fel a kérdést.

Hirdetés

„Hol van a világon olyan, hogy diplomások minimálbéren tanítanak?”
Szerinte egyre több állami vezető menekíti ki gyerekét, unokáját az állami iskolákból, ami azt mutatja, hogy ők maguk sem bíznak már az általuk vezetett állami közoktatásban.

Totyik a reggeli miniszterelnöki nyilatkozatot nevetségesnek, a szakma megalázásnak tartja.

A PSZ elképzelése szerint egy kezdő diplomás tanárnak a mindenkori garantált bérminimumnál legalább 30 százalékkal többet kell keresnie. Ez azt jelenti szerinte, hogy:

60 százalékos emelésnek kell bekövetkeznie, hosszabb távon pedig a mindenkori minimálbérhez kell kötni, szerintük is, a tanári bérrendszert.

Az orbáni bejelentést mindenesetre nem tekintik tárgyalási alapnak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.