CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Árpád fejedelem sírját megtalálták? Az MTA titkolja a szenzációs felfedezést, mely újraírhatná múltunk!

Ami építené a nemzeti öntudatot, az nem tetszik egyes érdekcsoportoknak, akik a hazai történelemtudományt is átszőtték… egy ijesztő titok, még ijesztőbb módon való eltusolása?

Ősmagyarjaink titkát próbálják a föld alá visszatemetni?

Megtalálták Árpád fejedelem sírját, és rovásírások, valamint egy koponyamaradvány igazolja a leletek hitelességét, amit a Magyar Tudományos Akadémia hosszú időn át elhallgatott, mivel a sírhely létezése ellentmond a Honfoglalásról alkotott eddigi tudományos nézeteknek…

Hirdetés

Sashegyi Sándor az egyik legnagyobb Pilis-kutató volt.

Az ő neve azért fontos, mert ő volt az, aki a magyarság egyik legnagyobb felfedezését tette a Pilisben történő barangolásai során, amiről rengeteg dokumentáció is fennmaradt.

Rátalált az úgynevezett Holtvilág – vagy Holdvilág – árokra a Lám hegy alatt.

Mindkét név helye,s mivel később kiderült: Hold alakú, és holtakat temethettek egykoron oda.

A kutatónak azonnal feltűntek azok a hatalmas több tonnás kövek, amik oda voltak hordva, és elkezdte a helyszínen csapatával a feltárásokat.

Ekkor megdöbbentő felfedezést tettek.

A kövekről ugyanis valóban az derült ki, hogy meghatározott céllal kerültek oda, és hogy egy sír nyomaira bukkantak…

Úgynevezett kaptárfülkék voltak belevésve a falba.

A sziklafal maga pedig szintén egyértelműen mesterséges eredetű volt, ez jól látszott rajta, mivel szinte tükörsimára volt csiszolja és vágva.

Hirdetés

Ugyanígy az odapakolt kövek nagy része is hordozta magán az emberi megmunkálás nyomait.

Maguk a kaptárfülkék 40 centi hosszúak, 25 centi szélesek, és 20 centi mélyek voltak.

Sashegyi sejtése mindig is az volt, hogy ez egykülönleges temetkezési hely lehetett, különleges embereknek.

Ezután egy váratlan fordulatot vett az ügy: Pekingtől északra, Észak-Kína területén találtak ehhez fogható helyeket, ahol ugyanúgy sziklába vopltak vájva kis fülkék, és a kövek elrendezése is stimmelt.

Ezeket ujgur és hun területeken találták.

Kiderült, hogy magas rangú embereket temethettek ezekre a helyekre, és a kaptárfülkékbe pedig ajándékokat, kincseket rejtettek egykoron, amiket úgynevezett téglányokkal fedtek le.

Mivel több kaptárfülkét találtak Sashegyiék, biztosak voltak abban, hogy több elhunyt is lehetett a Holtvilág árokba temetve.

Ősi rovásírások nyomait is feltárták a sziklafal egyes részein, melyek egyértelműen az ősi magyarok által hagyott nyomok voltak.

A jelek mind ugyanabba az irányba mutattak: biztosak voltak benne, hogy megtalálhatták Árpád fejedelem sírját.

A sír mellett pedig az úgynevezett imádkozó vagy beavató barlangot találták, ami rejtélyes módon pontosan egy imádkozó ember alakjára lett kifaragva.

Visszatérve a sziklafalra: 28 méter mélyen vezet le spirális alakban a tetejéről egy kürtő a mélybe.

Az Árpád sírra visszatérve: később a helyszínt más tudósok is megvizsgálták és szinte mindenki egyöntetűen állította, hogy egy fejedelmi sírt találtak.

Egy koponyát is talált Sashegyi az embereivel az ásatások során, ezt az akkori idők 3 nagyon neves emberével vizsgáltatta be.

Az egyik Dr. Nemeskéri János, a Pest megyei múzeumok Antropológusa, valamint Dr. Gallos Sándor és Dr. Mészáros Gyula volt.

Később egy újságban megjelent teljes tudományos beszámoló járta be az országot. Eszerint a megtalált ember egy idősebb féfi volt, egy taurid fajhoz tartozó illető.

Ez egy előázsiai emberfajta volt.

Ekkor már sejteni lehetett, hogy a körülbelül 60 év körüli illető ea honfoglalók egykori felső társadalmi rétegéhez tartozhatott, és maga Árpád fejedelem lehet.

A taurid embertípus, melyhez az Árpádok is tartoztak, nyomon követhető történelmi lenyomatokat hagyott Plaesztinán és Szírián át A Nílus deltájáig.

Ez azonban erősen megkérdőjelezi a honfoglalás hivatalos elméleteit…

Az MTA eltitkolta a dolgot. Hogy ennek mi volt az oka, azt a mai napig nem tudni pontosan.

Egyesek szerint néhány befolyásos csoport számára az a fontos, hogy a magyarság ne ismerhesse meg a dicső múltját, így rombolják tovább a nemezt tudatunkat.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kövess minket Facebookon!

Ezzel egyúttal támogatod oldalunkat is.