CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Áttörés: rájöttek, hogyan lassítható az öregedés, mindenkinél működik!

A megoldás végig ott volt az orrunk előtt de csak most sikerült minden kétséget kizáróan kutatásokkal igazolni!

Ez fordulópontot jelenthet.

A két évig tartó vizsgálatban 220 felnőtt vett részt, akiknek egyik fele 25 százalékkal megvágta a kalóriabevitelét, míg a másik csoport semmit sem változtatott az étrendjén.

Hirdetés

A diétára fogott csoport négy héten át napi háromszor étkezett, és még tanácsadást is biztosítottak számukra.

Ennek ellenére nem mindenki tartotta szigorúan a diétát.

Így átlagban nagyjából 12 százalékkal csökkent a kalóriabevitelük, mégis jelentős volt a változás.

A módosulásokat egy erre a célre kifejlesztett algoritmussal figyelték meg, ami azt monitorozta: miként változnak a vizsgálatban részt vevő alanyok DNS-biomarkerei, tehát hogy milyen sebességgel öregszenek.

Az eredmények pedig meglehetősen ígéretesnek bizonyultak:

A csökkentett kalóriabevitelre kényszerített csoport a jelek szerint 2–3 százalékkal lassabban öregedett, mint a többi személy a kísérlet során.

A szakemberek szerint a korai elhalálozás kockázata ezáltal 10–15 százalékkal is csökkenhetett.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az alacsony kalóriabevitelnek két év után is megmarad-e a hatása, ehhez további vizsgálatokra lesz szükség.

A szakemberek számára továbbá az sem teljesen világos, mi okozza az öregedés lassulását.

Hirdetés

Van, aki szerint a válasz a sejtszintű változásokban keresendő, például abban, hogy a szervezet hatékonyabban használja fel a rendelkezésre álló erőforrásokat.

Egy, a kísérletben részt nem vevő szakember azonban közölte:

Akik több alapbetegséggel is rendelkeznek, érdemes szakorvos tanácsát kérni, mielőtt egy ilyen éltrend-átalakításba kezd.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.