CímlapsztorikMisztikum

Az állatok képesek érzékelni a halált? A túlvilág bizonyítékait rejtheti a bizarr jelenség

Nem véletlenül rendelkeznek azzal a bizonyos hatodik érzékkel… egy másik világot is képesek érzékelni a miénken kívül!

Megfejtetlen biológiai rejtély

Senki sem tudja, hogy pontosan hogyan is működik, de az szinte kétségtelen, hogy az állatoknak van egy úgynevezett paranormális hatodik érzéke.

Régóta megfigyelt jelenségről van szó, mely eleinte nem rendelkezett jól alátámasztható bizonyítékokkal, csak beszámolókkal.

Hirdetés

Megfigyelték, hogy például a kutyák képesek nagy távolságokból hazatalálni, a macskák pedig megérzik a földrengéseket, akár napokkal a katasztrófa bekövetkezte előtt.

Ami pedig még bizarrabb: képesek előre “látni” saját, vagy szeretteik halálát…

Az ősi civilizációk is tudták

Már a népi hiedelmek is úgy tartották, hogy a kutyák és macskák bizony látják a halált, és képesek valamilyen módon a túlvilágot érzékelni.

Nem véletlen, hogy az egyiptomiak többek között a macskát is mélyen tisztelték, szent állatnak tekintették, a túlvilág őrzőit látták bennük, nem is annyira alaptalanul.

Ezért is találtak tucatszámra Egyiptom területén az elmúlt évtizedekben bebalzsamozott, mumifikált macskákat is, apró pici szarkofágokban, mintha csak uralkodókat temettek volna el.

Látják a túlvilágot?

Az állatoknál figyelték meg azt egy időben, hogy néha a falat bámulják, és merednek maguk elé, morognak vagy fújnak.

Ekkor merült fel először, hogy egy másik világ interferálhat a miénkkel, és ezt ők valahogy érzékelik.

A népi hiedelem szerint képesek a halált is megérezni, így a halottakat is látni…

A tudomány a kétezres évek után sem tudta megfejteni, hogy hogyan képesek az állatok megérezni a halált, de biztosak benne, hogy érzik.

Hirdetés

Nem csak arról van szó, hogy időnként szellemeket láthatnak, hanem arról, hogy a természetben élő állatok, de még a háziállatok is képesek előre érezni a véget.

Ilyenkor elvonulnak, és a saját magányukban halnak meg…

A halál szaga tényleg létezik, és ők érzékelik

Kutatók nemrég áttörést értek el, ugyanis bebizonyították, hogy az állatok, de még az ember is érzi a halál szagát.

A halált ugyanis biokémiai folyamatok jelzik előre, mely az orrunkon eljutva az agyba tudatosítja a halál folyamatát.

Ezt már számos korábbi kutatás is próbálta vizsgálni, de csak az elmúlt években sikerült alátámasztani.

A test már jóval a halál előtti órákban, sőt, napokban elkezd “lebomlani”, egyfajta vészleállás során. Ez olyan, minthogy a rákot is képesek az állatok előre jelezni, akár ÉVEKKEL azelőtt, hogy az kialakulna az adott betegben.

A kutatók előtt még ez is nagy rejtély, de az előzetes sejtések szerint ebben is a kutyák különleges érzékei, és a szaglása játszik szerepet.

Az érzékeken túl

Ebben valamiért az állatok sokkal kifinomultabbak, ők egy az egyben képesek érzékelni a halált, de az emberben is megvan elnyomva ez a képesség.

Nyilvánvaló, hogy az állatok hatodik érzéke lehet a kulcs a túlvilág létének bizonyításához.

Ők látnak valamit,a mit mi nem, hallanak és éreznek dolgokat.

A tudomány dolga pedig az, hogy ezt vizsgálja, és ha tudja, minden kétséget kizáróan bizonyítsa majd a világ számára.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.