Az egész életet tönkreteheti a koronavírus: egy soha nem ismertetett hatása van – egyre biztosabb!
“Sohasem tapasztaltam még hasonlót se.”
Egyre több bizarr tapasztalat jelenik meg, ami megerősíti az orvosok és járványügyisek legnagyobb aggodalmait.
“A kórházban meghaláshoz képest persze enyhe, de ez a vírus tönkretette az életemet”- mondta Vonny LeClerc Ed Yongnak, az Atlantic tudományos szakújságírójának, arra utalva, hogy mivel ő nem szorult kórházi kezelésre, a koronavírus okozta covid-betegségét enyhe lefolyásúként kategorizálják.
De, mint a példája is mutatja, ez az enyheség nézőpont kérdése. Ő maga a nyilatkozata idején 66. napja szenvedett a tünetektől, melyek először március 16-án jelentkeztek.
A glasgow-i újságíró aznap, amikor Boris Johnson kormánya feladta a nyájimmunitásra vonatkozó terveit, és szigorú korlátozásokat vezetett be a járvány megfékezésére, hidegrázósan cebegve és felhevülve ért haza, a következő napokban pedig sorra jelentkeztek a tünetek a köhögéstől a tüdőfájáson át az ízületi fájdalmakig.
Egy hét ágynyugalom után jobban lett. Aztán a 12. napon mintha elölről kezdődött volna az egész, csak most még újabb tünetek is jelentkeztek: váltóláz, légzési nehézségek és a covid egyik legfurább tünete, a szaglás és ízlelés teljes elvesztése.
Makkegészségesek voltak, most meg napokra kidőlnek egy boltlátogatástól
“Fit, egészséges 32 éves voltam.
Most meg lezuhanyozni se tudok úgy, hogy ne merülnék ki teljesen.
Megpróbáltam elmenni a boltba, napokig tartott kihevernem. Sohasem tapasztaltam még hasonlót se” – mesélte az Atlantic újságírójának, aki a hasonló sorsú covid-betegek Facebook-csoportjában talált rá.
Mert bár az elmúlt fél évben, amióta a betegség velünk van, úgy tűnt, hogy a koronavírus jellemzően tényleg az idősebbekre, vagy eleve betegségekkel küzdőkre veszélyes igazán, és a WHO adatai szerint a fertőzöttek 80 százaléka “aszimptomatikus, vagy csak enyhe tüneteket mutat”, ez utóbbi meghatározás mindenkire vonatkozik, aki nem szorul intenzív kórházi ellátásra.
Márpedig köztük ezrével akadnak, akik nem az átlagos két hét alatt gyógyulnak fel a betegségből.
Ők magukat “hosszútávúaknak” nevezik, és bőven akadnak közöttük, akik már két-három hónapja szenvednek a betegségtől.
Ők azok, akik semmilyen statisztikában sem jelennek meg, mert nem haltak meg, nem szorulnak kórházi ellátásra, de nem is gyógyultak fel. Sokukat hivatalosan még csak nem is diagnosztizálták, például LeClercet se tesztelték még, bár minden orvos, akivel beszél, biztosította róla, hogy egyértelműen covidos.
A LeClerchez hasonló hosszútávú betegeknek közben ismerőseik hitetlenségével is meg kell küzdeniük, hiszen az elmúlt hónapokban a csapból is az folyt, hogy aki nem szorul kórházi ellátásra, pláne lélegeztetésre, annak enyhék a tünetei.
“Mintha senki se értené” – mesélte az Atlanticnak Chloe Kaplan Washington D. C.-ből, aki már 78. napja szenvedett nyilatkozatakor a betegségtől.
“Az emberek valószínűleg nem is tudnak erről a köztes dologról, amikor [a vírus] hetekre lever, de sem nem halsz bele, sem nem enyhe a lefolyás”.
Márciusban, amikor a most már hónapok óta a betegségtől szenvedők java megbetegedett, ráadásul még jellemzően légúti betegségnek tartották a covidot. Most már tudjuk, hogy a koronavírus mindenféle szervet képes megtámadni, de márciusban, amikor sok még mindig beteg ember orvoshoz fordult alhasi, szív- és agyi tünetekkel, ez még nem volt közkeletű tudás.
Az amerikai járványügy, a CDC a mai napig csak a szaglás- és ízlelésvesztést sorolja fel neurológiai tünetként, pedig a 640 fős minta alapján sok más neurológiai tünete is lehet a betegségnek.
A megkérdezettek közül majdnem ugyanannyian számoltak be koncentrációs zavarról és az agyuk “elködösödéséről”, mint ahányan köhögésről vagy lázról. Voltak, akik hallucinációra, delíriumra, rövid távú emlékezetkiesésre, vagy pont furcsa, vibráló érzésre panaszkodtak.
Mások ennél is rémisztőbb érzésekről számoltak be: légszomjról, bár a véroxigénszintjük papíron rendben vol.
Szívrohamszerű tünetekre, amit se az EKG, se a tüdőröntgen nem erősített meg. Ez akár a környéki idegrendszer problémáira is utalhat.
Hogy mi lehet ennek az oka? Mivel a betegség – bár így, hogy hónapokon át másról se szólt a világ, hajlamosak vagyunk megfeledkezni erről – még mindig nagyon új, erről is csak hipotézisek vannak.
Akiko Iwasaki, a Yale Egyetem immunológusa három lehetséges választ is felvázolt:
A hosszú ideje betegeskedők szervezetében olyan szervben telepedett meg a vírus, amit a hagyományos, nyálkahártyáról vett mintával nem lehet kimutatni;
A vírus génjeinek már nem fertőző maradéka provokál túlzott immunreakciót;
Vagy már tényleg vírusmentesek, de a vírus kiváltotta túlzott immunreakció valamiért nem múlik el.
Yong szerint önmagában az, hogy egy vírus hosszú távú szövődményeket is okozhat, nem meglepő, de nem is olyan területe az orvostudománynak, amiről sokat tudnánk. Főleg azért, mert a legtöbb súlyos vírusos betegségnél nincs megfelelő esetszám ezeknek a kiszűrésére.
Vegyük például a két másik, új típusú koronavírus okozta betegséget, a SARS-t és a MERS-t, melyek együttesen kb. tízezer embert fertőztek meg a világban. az ebola hosszú távú szövődményei akkor kerültek látótérbe, amikor 2013-16-ban már közel harmincezer ember kapta el a betegséget.
A SARS-CoV-2 már több mint hatmillió embert fertőzött meg, így már pusztán emiatt is sokkal több ilyen különleges eset akad világszerte.
Forrás: 444.hu
