Misztikum

Az ember előtti időkből származó vasedény, amiről nem beszélnek a történelemtudósok

Egy olyan korból származik, amikor mi még ki sem fejlődtünk… Mit próbálnak elhallgatni előlünk?

Jól nézzétek meg a lenti képet. A képen látható lelet 1921-ben került elő, azóta is lázban tartja régészek egy jelentős részét.

Arról nem beszélve, hogy folyamatos támadás alatt si van, mivel sokan nem akarják elismerni még a létezését sem.

Hirdetés

Pedig nagyon is létezik, és több mint 312 millió éves.

A lelet eredetileg egy oklahomai szénbányából került elő, amikor a szén lapátolása közben az egyik munkás észrevette, hogy kihullott egy nagyobb darab, ami nem “passzolt” sehogy sem a széndarabok közé.

Különösen azért nem, mert fémes volt, és sokkal szilárdabb is.

Amikor a leletet elvitték Robert X. Fay professzorhoz – aki geológus volt – Oklahomába, ő alaposabban is megvizsgálta a tárgyat.

Lefejtette róla maradék szénréteget, melynek korát is megállapította: 312 millió éve hevert odalenn a mélyben.

Ami rendkívüli volt, mivel egy fémedény bukkant elő a széndarabkák alól…

A professzor még a teljes, hivatalos “jegyzőkönyvet” is elküldte a vizsgálatról, amit ma is meg lehet tekinteni.

A lelet megtalálásakor ráadásul több tanú is megesküdött, hogy a két szemével látta, hogy a vasedény a széntömbből hullott ki, amikor azt lapátolni kezdték.

Maga az edény kormeghatározása problémásabb volt, mivel élettelen eszközről van szó, de mivel a körülötte lévő szénzárvány 312 millió éves volt, azonnal felrobbantotta a tudományos világot.

Hirdetés

A régészek egy része újabb vizsgálatokat követelt, nem akarta elfogadni az eredményt.

A másik tábor pedig azt állította, hogy ez lehet az első komolyabb bizonyíték arra, hogy egykor valóban járhattak az emberiség előtt mások is a Földön, jóval a homo sapiens elődjének kifejlődése előtt.

Egyre nagyobb számban kerülnek elő ősinek tűnő, de modern világhoz kapcsolható leletek. Tárgyak, szerszámok, ékszerek, csontok, de még építmények is.

Ezek a leletek általában eltűnnek, vagy valamelyik múzeum titkos raktárában porosodnak valamilyen nevetséges címkével ellátva…

Az eltüntethetetlen építményeket pedig megmagyarázzák valamilyen természeti folyamattal, vagy a keletkezésüket egyszerűen egy számukra kedvezőbb idősíkba helyezik…

A tudósokat pedig, akik a leletekhez kapcsolódó kérdéseket feszegetik, nevetségessé teszik, illetve évek (évtizedek) óta nem publikálhatnak, a szakma gyakorlatilag száműzte őket.

Pedig még a mostani összetákolt történelmünkben is akadhatunk nyomokra, amelyek az előző emberiség irányába mutatnak.

Gondoljunk csak az ősi idegenekre, akiket a régmúltban istenekként imádtak, és akik technikai és mezőgazdasági tudással látták el a primitív emberiséget…

Lehet, hogy csak túlélők egy csoportja lehetett, akik így próbálták átmenteni tudásukat az újonnan kialakuló világ számára, azaz nekünk.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!