CímlapsztorikÉrdekes világ

Az emberi civilizáció főpróbája: a vörös függönyök mögött már elpróbáltak hasonlót, vagy ez lesz az első?

A megígért “világvége színdarab” ugyanis elmarad majd, és megint át leszünk verve, miközben lényegében kilopják a szemünket… Mert túl fogjuk ezt élni, elvonul majd a vírus, a kérdés csak az, hogy az után mi következik, milyen világban ébredünk majd fel. Hogy minden ugyanaz lesz-e, vagy az emberek lelkében mélyen nyomot hagy az egész.

VIDEÓ fejtegeti, hogy mi is zajlik a vörös függönyök mögött…

Az emberek zavartan nézik a világot, ami elkezdett teljesen kifordulni önmagából, akárcsak annak lakói…

Hirdetés

Mindenki a megígért világkatasztrófára kíváncsi, melyet oly régóta ígérgetnek. Mindenki retteg, hiszen rettegni “kell”, ezt sugallja a tévé és a média.

Ez ugyanis a rettegés kora.

Az egész valójában azonban nem más, mint egy “színdarab”.

Egy megrendezett világválság, vírushisztinek álcázva – legalábbis ez is egy lehetséges magyarázat a folyamatokra.

Azt ugyanis a videó is elismeri, hogy könnyen lehet, hogy nincs az egész mögött semmi, de a világ lenne a leginkább meglepve, ha ez így lenne, hiszen ha valamit megtanultunk a történelem során, az pontosan az, hogy soha semmi sem történik ok nélkül.

Ez az egész egy láthatatlan, megfoghatatlan fenyegetés, a 21. század tökéletes ellenségképe, ami az egész gazdaságot hazavághatja.

A konklúziót végül a videó sem vonja le.

A végkövetkeztetés ugyanis az, hogyha ez lezajlik és véget ér, akkor az emberek egyik fele utólag egy globális vírushisztinek fogja hinni majd, míg a másik felük egész életében rettegni fog egy újabb hasonló járványtól.

Tegyünk fel egy ELMÉLETI felvetést, semmiféle sugalmazás nélkül.

Hirdetés

Kiknek jó valójában egy újabb válság?

Hát persze, hogy azoknak, akik már hónapok óta folyamatosan átmentik a vagyonaikat, jellemzően aranyba, aminek az értéke a világtörténelem során mindig is a legbiztosabb volt.

Ha tudod, hogy hol és mikor robban ki egy válság, akkor ha időben lépsz, óriásit kaszálsz.

A feladat tehát az, hogy te magad állítsd elő a szituációt, amely során ez a válság kirobbanhat.

Persze ez csak felvetés, kérdések és a józan paraszti ész által elgondolt dolgok…

Az igazság ugyanis több rétegű, mint a hagyma, és különböző mélységei vannak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!