CímlapsztorikÉrdekes világ

Az emberiség “áthangolása” zajlik: mindent kiölnek belőlünk – ebben benne van a média, a tőzsde, az egészségügy!

Elkezdték áthangolni a teljes társadalmat, próbálják kiölni az emberekből az emberiességet és az együttérzést.

A jelek egyértelműek és nem lehet nem észrevenni, ha minden hívő nyitott szemmel jár.

A vak hit egy csapda, és pontosan ebbe a csapdába szeretnék, hogy 3 és fél milliárd keresztény belesétáljon…

Hirdetés

Itt természetesen nem csak az egyházról van szó, de még csak nem is a politikai erőkről, a különféle diktatúrákról.

Nem is az Új Világrendről.

Az emberek viselkedését akarják mesterségesen manipulálni, megváltoztatni.

2020 elején a koronavírus járvánnyal és a világgazdaság megbolygatásával sikeresen “életre hívtak” egy tömegpszichózist, amibe több milliárd ember “csöppent bele”.

Nem szégyen kijelenteni, hogy ez a pszichózis és félelem valamennyiünket maga alá vont, hisz éppen ez volt a cél.

A tömeges elmemanipulációs rendszer végső és éles kísérleti tesztje.

A médiában és a vallásban a félelem hárfáin kezdtek játszani, miközben összeomlasztották a tőzsdét.

Mindennek oka volt, naivak lennénk, ha azt gondolnánk, hogy ez véletlenek sorozata volt.

Az emberiség elmúlt 20 éve egy megtervezett előre megírt forgatókönyv mentén zajlott.

Hirdetés

A társadalom programozása zajlik évtizedek óta, kvázi “nevelnek” minket.

Hogy kik?

A felettünk uralkodó elit. A bolygó felső 4%-a, mely nem dolgozik, nem termel javakat, mégis a kezükben összpontosul minden pénz és erőforrás.

Ők azok, akik a médiát, a politikát, a gazdaságot, az egészségügyet vagy épp a tőzsdét mint eszközöket használják fel arra, hogy úgy rángassák dróton a világot, mint a Marionett bábokat…

Vegyük már észre, mi történik!

Valójában az embereknek nem egymással lenne a bajuk, ezt csak ők akarják elhitetni velünk “odaföntről”, hogy addig se a valós problémákkal, addig se VELÜK foglalkozzunk…!

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!