CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Az RH- emberek nem a Földről származnak: az egész világot megrázta egy új tanulmány

Megcáfolhatatlan tudományos bizonyítékok egy földönkívüli “vérvonalra”?

Ez az állítás pedig felboríthatja az emberiséggel, és annak múltjával kapcsolatos legalapvetőbb elképzeléseket is.

Ez ugyanis azt jelenti, hogy valóban van köze az emberi fajhoz idegen lényeknek is, és hogy egyes vércsoportú emberekben földönkívüli vér csörgedezik.

Hirdetés

Köztudott, hogy az emberi test négy alap vércsoporttal rendelkezik:

A, B, AB, és 0, amely a sejtekben található fehérjékből származik.

A tudósok azonban az RH negatív vér felett a mai napig nem tudnak dűlőre jutni.

Ugyanis senki sem tudja megfejteni, hogy hogyan létezhet egyáltalán. Ugyanis ha az evolúciót, és az emberi faj fejlődését vesszük alapul, semmi nem indokolja ennek a vércsoportnak a jelenlétét.

“Egyszerűen nem következik az biológiai törvényszerűségekből, hogy léteznie kell ilyennek!” – állítja több szakember.

Az emberi faj a modern DNS szekvenális vizsgálatok azt bizonyították, hogy az emberi faj nem csak az ősi afrikai embereknek a leszármazottja.

Ezt egyértelműen mutatja az RH negatív vér léte.

Vagyis az ember nem egyetlen őstől származik, hanem több őstől.

Így pedig azonnal felvetődik a kérdés, hogy kitől, vagy mitől származunk pontosan…

Hirdetés

Az RH negatív nem származhat a majomtól a kutatások alapján. Felmerül tehát az, hogy a tudomány képtelen választ adni a vércsoport eredetére, és lehetséges, hogy a földön kívülről származhat.

Sok biológus szerint ez egy nagyon is jogos és logikus felvetés lehet.

A paleoasztronautika hívei szerint az egész még sok-sok ezer évvel ezelőtt kezdődött el, amikor az idegenek a bolygónkra látogattak. Itt hozhatták létre az emberi fajt, és tulajdonképpen tőlük örökölhettük az RH negatív vércsoportot.

Titokzatos módon az Európában élőknek van a legtöbb ilyen vércsoporttal rendelkező polgára, Ázsiában ez mindössze 1%, Amerikában pedig 3%.

Terhes nőkön végzett vizsgálatok alapján pedig megdöbbentő összefüggésekre jöttek rá a tudósok.

Az RH negatív vércsoporttal rendelkező nők sok esetben nem képesek kihordani az RH pozitív vércsoportú babájukat, és az esetek nagy százalékában – statisztikát tekintve – fordul elő az, hogy ezen nők szervezete egyszerűen megtámadja a magzatot, mintha valamiféle idegen létforma lenne, mely veszélyezteti őket.

Különös összefüggés az is, hogy azok, akik idegen elrablásokat éltek már át életükben, nagyrészt RH negatív vércsoporttal rendelkeznek.

A tagadhatatlan kapcsolat tehát megvan az égi istenekkel.

Ráadásul könnyen lehet, hogy az égből érkező csúcstechnológiát és genetikát használó földönkívüliek terméke az RH negatív vércsoport, mely különleges, mára elfeledett képességekkel ruházta fel egykoron azokat, akiknek az ereiben különleges vér folyt.

A tudósok anomáliaként tekintenek most az RH- emberek létrejöttére, és, ha ez mutáció eredménye, akkor hogyan öröklődhet?

Miért nem veszik ki, ha ilyen veszélyes? Ha pedig a megoldás egy másik ős, akkor honnan eredünk?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!