CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Az Új Világrend eredte: a sumeroknál kezdődött az egész – több ezer éves elnyomás és világuralom?

Kik és hogyan vették át az emberiség feletti diktatórikus hatalmi gépezet irányítását, akik miatt ma az átlagember egy neki felépített Mátrixban éli le az életét és elfogadja, hogy a hadiipar a békét szolgálja, a mérgeket gyártó gyógyszeripar pedig az egészségét.

Ahhoz, hogy megértsük mit is jelent az NWO – azaz a New World Order – ahhoz vissza kell mennünk az időben.

Ugyanis az emberek feletti hatalom és a felettük megszerzett irányítás ideológiája ősi tudást feltételez és ennek a tudásnak a birtoklása mindig is prioritást élvezett a történelem folyamán az emberiséget irányító uralkodói vérvonalnak a kezében.

Hirdetés

Ezt a tudást, ami lehetővé tette az emberek feletti szellemi és fizikai hatalom totális kiterjesztését, olyanok birtokolhatták, akik az embernél lényegesen magasabb tudatszinten álltak.

Mindenki hallott már arról, hogy a Földön volt egy Aranykor. Ez fellelhető különböző civilizációk fennmaradt leírásaiban, emlékeiben.

Ebben a korban nem voltak uralkodók, nem volt szegénység. Nem volt elnyomás, nem voltak háborúk. Anarchia volt, de nem abban az értelemben, ahogy ennek a szónak a jelentését ma a propagandamédia elénk tárja.

Az Aranykorban az emberek szimbiózisban éltek a természettel, annak törvényei szerint, sőt a világegyetem törvényei szerint éltek. Ismerték ezen törvényeket, a természettudományokat magas szinten gyakorolták.

Nem volt elnyomás, rabszolgaság és megkülönböztető anyagi különbségek. Nem létezett a materializmus. Nem létezett elnyomó hatalom. Az Aranykor mégis véget ért és azt a rendszert, ami felváltotta, a mai napig éljük és szenvedjük.

Ez az új világ elképesztő társadalmi különbségeket hozott. A szegények és a gazdagok közt végeláthatatlan szakadék tátong.

Az oktatási rendszer a születésünk után agymosást végez rajtunk és elnyomja a velünk született szellemi képességeinket.

A valódi tudást elrejtik előlünk és csak azt tanítják meg, ami ahhoz kell, hogy hasznot termeljünk az életünk végéig, ami sokszor nem áll másból, mint a kamatos kamatpénznek köszönhető adósságok törlesztéséből. A történelmünket elhazudták és meghamisították.

Nem ismerjük, csak azt amit meghamisítottak.

Hirdetés

Mindezt az a szűk elit irányítja, ami a pénzügyi és gazdasági hatalmat gyakorolja a bolygón és gyakorlatilag mindent magáénak tudhat.

Egy összesen kb. 300 családból álló szűk kör kezében van a bolygó vagyonának közel 100 százaléka. Több milliárd ember osztozik a maradék pár százalékon. A csúcson pedig kb. egy tucat család áll, akik mindenben döntenek.

A kérdés tehát, hogy mikor indult el ez a folyamat? Kik és hogyan vették át az emberiség feletti diktatórikus hatalmi gépezet irányítását, akik miatt ma az átlagember egy neki felépített Mátrixban éli le az életét és elfogadja, hogy a hadiipar a békét szolgálja, a mérgeket gyártó gyógyszeripar pedig az egészségét.

I.e. 4000 – Az Anunnaki világrend

A legelső és legjobb kiindulópont az NWO eredetének megismerésében az Anunnaki korszak.

Erről viszonylag kevés információ áll rendelkezésre, bár némely sumerkutató több könyvet is írt a témáról. Ilyen pl. ‎Zecharia Sitchin.

A hivatalos, tanított történelemben az Anunnakik a sumer nép istenei voltak.

Az alternatív történelemben azonban nagyon is élő, hús-vér entitások, akik erős befolyással rendelkeztek Mezopotámia felett, ami az általunk (tehát a nekünk tanított történelem szerint) ismert világ egyik legősibb civilizációja, a globális emberi civilizáció egyik bölcsője.

Mezopotámia gyakorlatilag a semmiből tűnt elő és szokatlan gyorsasággal vált egy olyan fejlett civilizációvá, ami meghazudtolta korát és a világ akkori fejlettségét.

A régészeti feltárások között sok, a mai napig megmagyarázhatatlan dolog van, amit nem is tártak a nyilvánosság elé, illetve arról nem szívesen beszélnek. Nem tehetik, hiszen ez alapból torpedózná meg a tanított történelmet és az emberiség számára felépített világképet.

Az Anunnakik, ezek az entitások a kort meghaladó tudással rendelkeztek, ékírással (rovás) írtak, vallásukat egy belső misztérium jellemezte, ami sok olyan ezoterikus titkot rejtett, ami rejtett volt a kor embere előtt.

Ennek az általuk birtokolt titokzatos és rejtett tudásnak köszönhető, hogy a hatalmukat gyakorolhatták és azt meg tudták tartani az emberek felett.

A sumer teremtéstörténetben az Anunnaki nem más, mint az emberi faj megteremtője.

Így az isteneink, akik saját másukra megalkottak minket, embereket.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!