Misztikum

Az univerzum lenyomatát rejti a legnagyobb ősi buddhista templom

A mai napig számtalan megválaszolatlan kérdés van az ősi, ezer éves komplexummal kapcsolatban.

Ősi kultúrák, vallások építményei, amik valóban különleges hangulatot árasztanak, és gyakran gondolkodóba ejtenek mindenkit azzal kapcsolatban, hogy mennyire régen is van az ember a Földön és hogy mi történhetett a múltunkban, amiről esetleg nem tudunk.

A világ legnagyobbnak tartott buddhista temploma Indonéziában, Jáva szigetén magasodik, és nagy múltra tekint vissza, hiszen a 9. században épült.

Hirdetés

A kilenc szintből álló, piramis formájú, teraszos építményt sztúpák díszítik, felülnézetből háromdimenziós mandalát formáz a létesítmény, és az univerzumot jeleníti meg.

Hogy ezt kik és hogyan tudhatták közel ezer évvel ezelőtt, azt nehéz megmondani, hisz akkor még nem rendelkeztek olyan csillagászati eszközökkel, amikkel láthatták volna az univerzumot.

Nem véletlenül merült fel a templommal kapcsolatban az, hogy talán ősi földönkívüliek műve, vagy legalábbis az adott kort megelőző tudás birtokában építhették meg.

Sőt, akadnak olyan elméletek, miszerint a templom az univerzum pontos lenyomata, egyúttal egy térkép azokhoz az ősi, csillagok közül érkezett istenekhez, akik egykor rendszeresen látogatták az indiai területeket, és feltehetően az egész bolygót.

A paleoasztronautika hívei szerint ugyanis ezek ősi űrhajósok lehettek, akik tudást és eszközöket oszthattak meg a fejlődő emberiséggel.

Borobudur az UNESCO világörökségi listáján szerepel, legmagasabb pontja 35 méter magas.

Négy alsó terasza a földi világot jelképezi, a felső szinten található építmény a végső célt, a nirvánát jeleníti meg.

Borobudur harang formájú sztúpái Buddha-szobrokat őriznek, a középső építményt 72 szobor veszi körül.

A látogatóknak minden teraszt körbe kell járniuk, hogy felérhessenek a legmagasabb pontra, és a vallási előírások szerint mindig balra kell kanyarodniuk

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!