Tudomány

97%-os a HIV elleni vakcina: forradalmi bejelentést tettek

Afrikában megindulnak az első tesztek, végleg leszámolhatunk a HIV-vel.

A Moderna még január végén adta be az első embernek a cég által fejlesztett HIV elleni védőoltást.

A vakcina ugyanúgy az mRNS-technológiára épül, mint a koronavírus ellen kifejlesztett szérum, és azt várják tőle, hogy képes lehet semlegesítő antitesteket termeltetni a szervezettel.

Hirdetés

Az első fázisú vizsgálatba 56 egészséges, nem HIV-fertőzött önkéntes vontak be, akik közül 48-an kapták meg az mRNS-alapú védőoltást.

Az International AIDS Vaccine Initiative (IAVI) nevű nonprofit szervezet ezzel kapcsolatban korábban azt közölte: az résztvevők 97 százalékánál alakult ki immunválasz.

A klinikai kísérleteket több fázisba lehet besorolni: az I-es fázis során kis létszámú egészséges embernek adják be az adott gyógyszert/vakcinát, a II-es fázisban már egy kis létszámú betegcsoportnak.

A III-as fázis esetében már széles körű tesztelés zajlik a betegeken, míg a IV-es fázis az után követést és más készítményekkel való összehasonlítást jelent.

A Moderna az amerikai eredményeken felbuzdulva most úgy döntött, Afrikában is elindítja az I-es fázisú klinikai kísérletet.

A szérum egy rekombináns fehérje, az eOD-GT8 60mer-re épül, ami a HIV vírus RNS-szekvenciájának része.

Az immunogén egy speciális B-sejt reakcióját váltja ki, ami azt egy semlegesítő antitest, a bnAb-k termelésébe kezd.

Az IAVI G003 kódjelű kísérletbe kezdetben 18 egészséges felnőttet vonnak be, akik ezután az eOD-GT8 60mer-re épülő vakcinát kapják meg.

Ez tartalmazza a HIV vírus részét, de nem okozhat fertőzést.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!