Egyéb

Az USA polgárháborúja: Donald Trump a hadsereggel oszlatná fel a tüntetéseket

Trump beveti az 1807-es Lázadási Törvényt az USA lakossága ellen!

Az amerikai elnök hétfői nyilatkozatában azt mondta, ha szükséges, a szövetségi fővárosban és más nagyvárosokban egyaránt beveti a katonaságot.

Folyamatosak a tüntetések és a zavargások egész Amerikában George Floyd halála miatt.

Hirdetés

A 46 éves afroamerikai férfi azután halt meg Minneapolisban, hogy egy intézkedés során egy rendőr percekig a nyakán térdelt.

A rendőri brutalitás ellen, valamint az igazságszolgáltatásért és a fekete emberek egyenlőségéért demonstrálnak most az emberek szerte az Egyesült Államokban.

Az indulatok ugyanakkor nem csitulnak: a tüntetők egy része gyújtogat, rongál és üzleteket foszt ki.

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Rózsakertjében mondott rövid nyilatkozatában hétfőn rendet ígért, ha szükséges, a hadsereg segítségével is.

Hangsúlyozta, hogy elsődleges feladata az ország megvédése, hiszen erre esküdött fel.

Mint fogalmazott: “a rend és a törvényesség elnöke”, és ha a helyi tisztségviselők nem tudják megfékezni az erőszakos demonstrációkat, akkor ő fog cselekedni.

Ennek érdekében minden rendelkezésre álló szövetségi erőforrást, – az ő megfogalmazásában: “civil és katonai” forrást – mozgósít, és ha szükséges, a szövetségi fővárosban és más nagyvárosokban egyaránt beveti a katonaságot.

Közölte: utasította a tagállamok kormányzóit és polgármestereit, hogy biztosítsák “a rendfenntartó erők elsöprő jelenlétét” mindaddig, amíg le nem csendesítik a tüntetéseket.

“Ha egy város vagy egy tagállam visszautasítja a szükséges lépéseket a lakói élete és tulajdona védelme érdekében, akkor én fogom felvonultatni az Egyesült Államok katonaságát, és gyorsan megoldom a problémáikat”

Hirdetés

-fogalmazott.

Donald Trump az elszabadult erőszakot “belföldi terrorcselekményeknek” minősítette, és ismételten a szélsőbaloldali és magukat antifasisztáknak nevező csoportokat tette felelőssé a káoszért.

“A lázongás legnagyobb áldozatai a szegényebb sorsú közösségeinkben élő békeszerető állampolgárok, és én, mint az elnökük, harcolni fogok a biztonságukért.

Harcolni fogok, hogy megvédjelek benneteket, én, a ti rendet és törvényességet biztosító elnökötök és a békés protestálók szövetségese” – mondta Trump.

Végül – hivatali felhatalmazására utalva – idézte azt az 1807-es, úgynevezett Lázadási Törvényt, amely lehetővé teszi az amerikai elnököknek, hogy megkerüljék a szövetségi törvényt, amely tiltja a hadsereg bevetését belföldi rendfenntartásra.

“Ezek után megyek, hogy lerójam tiszteletemet egy nagyon, nagyon különleges helyen”

– mondta az amerikai elnök, majd ellátogatott a Fehér Ház mellett lévő Szent János templomhoz, amelyet keddre virradóra szintén felgyújtottak, de szerencsére a lángokat hamar eloltották, így nem keletkeztek nagyobb károk az épületben.

A rövid vizit idején az elnököt és kíséretét rendkívüli biztosítással védték, a Fehér Ház tetőzetén titkosszolgák és mesterlövészek vigyázták a rendet.

Trump rózsakerti nyilatkozata és templomi látogatása idején egyébként a Fehér Ház előtt tüntetők zajongtak.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!