Érdekes világMisztikum

“Beengedtem egy fekete szemű gyereket a házamba, azóta haldoklom!” – tényleg léteznek?!

Halálos átok sújtja azt, aki beengedi őket…?

Az utóbbi évek talán egyik legijesztőbb történetei mind-mind váratlanul felbukkanó fekete szemű gyerekekről szól, akik a családok házainak ajtaján kopogtatnak az éjszaka közepén.

Kik ők, és mit akarnak? Tényleg magukkal hozzák a gonosz erőket a házba?

Hirdetés

A fekete szemű alakokat mindig mindenhol ugyanúgy írták le, még a jellemzésük is megegyezett, pedig a szemtanúk több százan, talán több ezren vannak, és a világ különböző szegletein élnek.

Ausztráliában épp úgy találkoztak már velük, mint Amerikában vagy Alaszka kietlen vidékein. Ez minimum elgondolkodtató, de legalábbis arra ösztökéli a paranormális kutatókat, hogy mélyebben utána járjanak a dolgoknak.

Rendszerint párokban jelennek meg, és a házak ajtaján kopognak, amíg be nem engedjük őket.

Ha kitartóak vagyunk, akkor egy idő után abbamarad a kopogás, és váratlanul amilyen hirtelenséggel megjelentek, olyan hirtelenséggel el is tűnnek.

Akik már találkoztak velük, vagy csak a közelükbe kerültek valahogy, mind ugyanarról számoltak be: szokatlanul erős félelem és veszély érzettől. Valamiféle nyugtalanító érzése kerítette a szemtanúkat a hatalmába, mintha fenyegetést jelentettek volna rájuk ezek a gyermekek.

Akik velük találkoztak, hirtelen rájuk törő félelemről panaszkodtak, ördögi aurát éreztek a gyerekek körül és minél hamarabb szerettek volna tőlük minél messzebbre kerülni.

Többnyire engedélyt kérnek arra, hogy otthonunkba beléphessenek vagy autónkba beülhessenek. Valamiért szeretnének a legfurcsább ürügyekkel a személyes szféránk közelébe férkőzni.

Próbálnak meggyőzni bennünket, hogy nem jelentenek ránk veszélyt és, hogy bízzunk bennük.

Átok sújtja azt, aki beengedi őket

Sok pletyka kering arról, hogy voltak olyanok, akik végül nem bírtak a kísértésnek ellenállni, és valamilyen rejtélyes oknál fogva – talán azért, hogy szembenézzenek félelmeikkel – beengedték a lakásukba, autójukba a fekete szemű alakokat.

Hirdetés

Ezeket az embereket később rendszerint meggyilkolták, vagy eltűntek, és soha többé nem látta őket senki.
Egyes elméletek a megmagyarázhatatlan gyilkosságok és eltűnések egy részét a fekete szeműek nyakába varrják.

A mai napig nem rendelkeznek hitelesnek tekinthető, elismert felvételek fekete szemű emberekről, azonban a Youtube videómegosztó oldalon több olyan felvételt is találni lehet, ami valószínűleg valós, vagy legalábbis megvan rá az esély, hogy tényleg az, aminek látszik.

Egy idős úrnak volt alkalma együtt liftezni egy fekete szemű gyermekkel, de a lift kamerája nem rögzített mást csak az idős urat a liftben, aki a felvételek szerint egyedül volt.

Egy érdekes felvételen – melyet a legtöbben valódinak tartanak – egy lány enyeleg barátjával a kocsiban, amikor úgy egy perc elteltével (a felvételen) különös alak jelenik meg a kocsi hátuljánál, melyet a kamera egy másodpercig vesz. Később a nő felőli ajtó ablakán bekopog egy feltűnően magabiztos kisfiú, akinek alig lehet látni a szemeit.

Ijesztő történet egy haldokló nőről

Egy nővel esett meg nem túl rég a fekete szeműekkel kapcsolatos egyik legfrissebb és egyben legijesztőbb eset. A nő állítólag beengedte az egyik ilyen fekete szemű alakot a lakásába, melyért később borzalmas árat fizetett.

A nő azt mondja, nem hitt korábban az efféle jelenségekben. Puszta szóbeszédnek tartotta őket, ijesztő de valótlan városi legendának.

A Vermont külvárosában lakó nő aztán egyik éjszaka arra ébredt, hogy valaki dübög az ajtón.

Hatalmas hóvihar volt aznap, így felkelt, és odament az ajtóhoz, mert azt gondolta, hogy valaki a csúszós utakon baleset szenvedett, vagy csak segítséget szeretne kérni.

Kinézett az ablakon, majd látta, hogy a mozgásérzékelő lámpa felvillant. Senkit sem látott a környélen, a hó belepte az utat, és egyetlen keréknyom sem volt látható rajta.

Aztán észrevett egy ijesztően sötét alakot, amint a ebjárati ajtónál áll. Ekkor felébresztette a férjét is, mert félni kezdett, és együtt mentek vissza az ajtóhoz.

A férj nyitott végül ajtót, amikor folytatódott a dörömbölés. Amikor kinyílt az ajtó, két gyermek állt velük szemben. Egy fiú és egy lány, akik nem lehettek idősebbek 8 évnél. Különös ruha volt rajtuk, és szokatlan frizurával rendelkeztek.

A lánynak hosszú egyenes, retro stílusú haja volt, a fiúnak pedig gomba frizurája.

Egyáltalán nem úgy néztek ki, mint akik tisztában vannak vele, hogy tél van, és mínusz fokok uralkodnak odakinn. Mintha csak odacsöppentek volna valahonnan.

Más esetben azonnal meleg takarókba csavarták volna őket egy meleg kakaó társaságában, de a házaspár elmondása szerint teljesen más érzés fogta el őket. Mintha fenyegetve érezték volna magukat. Paranormális módon szinte féltek a két jövevénytől.

A gyerekek kerülték a szemkontaktust, és furcsán viselkedtek. Azt kérdezték, bejöhetnek-e. Egy kis hezitálás után beengedték őket, mire a gyerekek megjegyezték, hogy szüleik hamarosan ott lesznek.

A nő egyre jobban arra gyanakodott, hogy talán kísértetek, vagy valami hasonló, mert egyszerűen nem talált rá magyarázatot, mit kerestek ilyenkor a házában. A különös viselkedésük pedig még jobban erősítette őt a hitében. Akárhányszor arról kérdezte őket, hogy honnan jöttek, hol vannak a szüleik, ők csak nyugtalanító egyszerűséggel csak annyit közöltek, hogy hamarosan ott lesznek.

A házaspár macskáinak egyike sem bújt elő, ami szintén szokatlan volt. Az egyetlen macska aki kimerészkedett, felborzolt szőrrel, és farokkal meresztette szemeit a nappali irányába, ahol a rejtélyes gyerekek voltak.
Az ijesztő dolgok azonban még csak ezután vették kezdetüket. A férfi, aki a gyerekekkel volt a helyiségben, elkezdte rosszul érezni magát, ezért ki is ment egy kis időbe a hálóba.

A nő ekkor pillantotta meg, hogy a gyerekeknek teljesen fekete a szemük.

Szó szerint koromfekete tekintettel bámulták őt, és rendkívül fenyegetve érezte magát.

Azt kérdezték, hol van a mosdó. A nő minden erejét összeszedve megpróbált teljesen természetesen viselkedni, majd megmutatta nekik, hogy merre találják a helyiséget.

Férje orra ekkor vérezni kezdett. Azelőtt soha nem voltak vérnyomás problémája, de most szinte ömlött belőle a vér. Amint a nő elrohant, hogy hozzon egy kis zsebkendőt a férjének, hirtelen elment az áram, és vaksötét lett.

A férfi felesége nevét kiabálta, miközben a nő megpillantotta, hogy a két gyerek a folyosó végén áll.

Teljesen mozdulatlanok voltak. Azt állítja, soha életében nem félt még annyira, mint mikor ez a két gyermek állt előtte az éj sötétjében, kimeredve, mintha csak bábok lennének.

Ekkor kinyitották a bejárati ajtót, majd azt mondták, megjöttek a szüléeik és kiléptek a szakadó hóesésbe. A férfi és a nő az ablakból nézték, amint egy fekete autó áll az út szélén.

Két nagyon magas, szintén talpig fekete alak szállt ki belőle, majd mikor a gyerekek odaértek, elhajtottak velük. Ezután visszajött az áram, mintha semmi sem történt volna.

Rejtélyes átok sújtotta a családot

A történteket követően megmagyarázhatatlan dolgok történtek a családdal. A macskáik rejtélyes módon eltűntek, az egyetlen megmaradt kis kedvencet pedig pár hétre rá vérbe fagyva találták meg.

Az állatorvos szerint vért hányt, és valamiféle gyomorbaja lehetett.

A nő férjének orrvérzése nem múlt el, és más aggasztó tünetek is jelentkeztek nála, később pedig kiderült, hogy bőrrákja van. Az orvosa szerint azért, mert sokat napozott, esetleg szoláriumozott.

A férfi azonban munkájából adódóan alig volt a szabadban, így relatíve kevés napfény érte életes során, és nem is járt szoláriumba.
fekete-szemu-gyerekek-4

A nő később szintén rossz állapotba került. Elkezdődtek nála is az orrvérzések, egész nap levert, és alig érez magában erőt bármire.

Egy számára ismeretlen kórság sújtja, és azt mondja, soha életében nem érezte magát ennyire rosszul, olyan mintha ő is elkezdett volna haldokolni.

A nő azért mesélte el a történetét, hogy ezzel is másokon segítsen.

Azt mondja, hogy ha fekete szemű gyerekeket látunk állna az ajtónk előtt, semmilyen körülmények között ne engedjük be őket, különben az életünkre törnek…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!