CímlapsztorikÉrdekes világ

Benedek pápa: letartóztatása elől mondott le? A TELJES igazság az ellene elkövetett “puccsról”

A Vatikánon belül néhány éve a legbizarrabb trónfosztásokat idéző eseménysor zajlott le, amiről valójában alig tud a média…

Mégis MINDENT megmagyaráz…

Ahogy alább olvasható, a médiában megjelent Kevin Annett az Állami és Egyházi Bűnügyeket Vizsgáló Törvényszék (ITCCS) munkatársa korábban azt nyilatkozta, hogy nem volt minden “tiszta” XVI: Benedek pápa lemondása körül.

Hirdetés

Benedek ugyanis “útban volt”, félre kellett állítani.

Kvázi “kicsinálták” az ellenfelei a pápai tanácsban és a körülötte lévő emberek is mindvégig ellene dolgoztak, hogy egy bábot, egy parancsokat teljesítőegyéniséget ültessenek a helyére Ferenc pápa képében.

Érdekes adalék, hogy villám csapott le a Vatikánra két órával a pápa lemondó beszéde után…

Erről felvételek is készültek.

Persze lehet, hogy ez csak a véletlen műve, de mint sokan hiszik, véletlenek márpedig nincsenek…

A Nemzetközi Törvényszék globális média híradása és nyilatkozata az egyház és állam által elkövetett bűntettekről célzott volt és pontos terv alapján hajtották végre.

Remek ürügy volt, amivel meg lehetett “fogni” és sarokba szorítani Benedek pápát, hogy átadja a helyét a trónon Ferencnek aki valójában szabadkőműves hátterű emberek segítségével került a pápai székbe.

Benedek pápa Vatikáni Bankkal kapcsolatos bűncselekményekben való bűnrészessége volt az az egyik ügy, amin elindulhattak az elmozdítása felé.

Valójában azért kellett eltűnnie Benedeknek a Vatikán éléről, mert nem működött együtt a háttérhatalommal Európa “lebontásában”.

Hirdetés

Ferenc pápa ezzel szemben engedelmes volt, ráadásul nem rendelkezettet európai kötődéssel, így gond nélkül végre lehetett hajtani vele a társadalom “finomhangolását” a nagy Kalergi-tervre, ami arról szólt, hogy Európa lakosságát vegyítsék más népekkel.

Jellemzően a Közel-Kelet, Afrikai régiókból.

A szíriai háborúval, a Közel-Kelet káoszával, és Kadhafi likvidálásával, majd Líbia polgárháborúba taszításával hihetetlen embertömegeket indítottak útjára Európa felé.

Benedekkel a Vatikán élén ezt nem lehetett volna végrehajtani, ő nem látott jövőt a nyílt, “kevert” társadalmi eszmékben, ezért “mennie kellett”.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!