CímlapsztorikÉrdekes világ

Bill Gates már látja, hol a járvány vége – fontos dolgot mondott!

Megvan a végső dátum, ezt mindenki vésse az eszébe! Ő még nem lőtt mellé soha a jóslataival!

A Microsoft informatikai óriáscég társalapítója, a járványügyi felkészültséget szolgáló innovációk támogatására alakított nemzetközi koalíció (CEPI) egyik fő kezdeményezője a Sky News brit hírtelevízió vasárnapi politikai magazinműsorában kifejtette:

A gazdagabb országokban, köztük az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában nagy lendülettel haladnak az oltási kampányok, és ennek köszönhetően ezek az országok már az idén nyáron abban a helyzetben lesznek, hogy oltóanyagtöbbletüket megoszthatják más országokkal.

Hirdetés

A brit kormány nyolc különböző vakcinából eddig összesen csaknem 460 millió adagot rendelt, több mint a háromszorosát annak a mennyiségnek, amely a teljes brit lakosság kétszeri beoltásához szükséges.

Matt Hancock brit egészségügyi miniszter nemrég egy sajtótájékoztatón maga is úgy fogalmazott, hogy “ez nyilvánvalóan több, mint amennyire a brit lakosságnak szüksége van”, és a brit kormány kész a hazai szükségleteket meghaladó vakcinakészleteket megosztani más országokkal.

Nagy-Britanniában a teljes lakosságnak több mint a fele, a felnőtt lakosságnak csaknem a kétharmada már megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát.

Bill Gates a Sky News vasárnapi interjúműsorában kijelentette:

Arra nem számít ugyan, hogy az oltási kampányok várható globális kiteljesedése teljesen eltünteti a koronavírust és a fertőződésből kialakuló Covid-19 betegséget, de abban biztos, hogy:

A fertőződési és a megbetegedési esetszámokat 2022 végéig mindenhol sikerül nagyon alacsony szintre szorítani, és addigra az egész világ visszatérhet a teljesen normális életvitelhez.

Kifejtette ugyanakkor azt az aggályát is, hogy a helyzet normalizálódása után az emberek gyorsan elfelejtik a koronavírus-járványt, ahogy ez például az ebolavírus okozta járvány esetében is történt.

Gates szerint éppen ezért elsődleges fontosságú, hogy a világ felkészülten várja a jövőbeni járványokat.

Fontosnak nevezte ebből a szempontból, hogy kiépüljön egy globális vakcinagyártó hálózat.

Hirdetés

Hangsúlyozta mindazonáltal, hogy véleménye szerint a mostani generáció, amely átélte a koronavírus-járványt, emlékezni fog rá, különösen azért, mert a járvány alatt ezermilliárdos vagyontömegek vesztek oda.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.