CímlapsztorikEgészségünkTudomány

Bizarr dolgot figyeltek meg a koronavírusból felgyógyult betegekben: fordulat a harcban?

Egy nagyon fontos, szinte égető kérdésre kaptak végre egyértelmű választ a kutatók a koronavírus világjárvánnyal kapcsolatban.

Ehhez már felgyógyult betegek vérét és szervezetét vizsgálták meg.

Az eredmények eleinte bizarrak voltak, mert a szakértők nem erre számítottak, hanem arra, hogy a koronavírus képes lehet újrafertőzni akár rövid időn belül.

Hirdetés

A mostani számok és adatok azonban nem ezt mutatták.

A vírus okozta COVID-19 tüdőgyulladásos betegség világjárványa ellen küzdő kutatók, orvosok szerint az is a fő kérdés az:

Aki átesett már a vírusfertőzésen, annak szervezete termel-e antitesteket, amik megvédik őt egy esetleges újrafertőzéstől.

A kutatók szerint minél több eseten alapuló vizsgálatokra van szükség ezeknek a tisztázáshoz, ezért örömteli, hogy egy friss kutatás viszonylag nagy mintán mutatta ki:

A FERTŐZÖTTEK SZERVEZETE SZINTE KIVÉTEL NÉLKÜL TERMEL ANTITESTEKET.

A Nature Medicine című szaklapban megjelent tanulmány ezért arra ösztönözheti világszerte a kutatókat, hogy minél szélesebb körben végezzenek antitestteszteket, illetve vegyenek részt minél hatékonyabb és olcsóbb tesztek kifejlesztésében

-írja az Index.

Az újonnan megjelent kínai tanulmány 285 kórházban ápolt COVID-19-es beteg vérmintáinak elemzésén alapul, és a csunkingi orvosi egyetem kutatói arra jutottak, hogy a páciensek immunrendszere az első tünetek megjelenése után két-három héttel termelni kezdte a vírus elleni antitesteket.

Azt egyelőre nem tudni, ezért további vizsgálatok tárgya kell legyen, hogy ezek a fehérjék mennyire hatásosak a vírus ellen és mennyi ideig nyújtanak védettséget, de a friss eredmények arra utalnak, hogy

Hirdetés

A COVID-19 BETEGSÉGBŐL FELÉPÜLŐ EMBEREK SZERVEZETE, IMMUNRENDSZERE JÓ ESÉLLYEL KÉPES EGY KÖVETKEZŐ VÍRUSFERTŐZÉST FELISMERNI ÉS ELLENE VÉDELMET NYÚJTANI.

Jelentették ki.

Ez egyúttal azt jelenti, hogy fordulat következhet be a harcban, és ha a populáció nagy része átesik a járványon, akkor egyszerűen megállhat annak terjedése, sőt, a vírus akár el is tűnhet.

Vagy belesimulhat a szezonális influenzajárványok közé.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!