CímlapsztorikÉrdekes világ

Bödőcs KIMONDTA az igazságot: két nagy tragédiája ennek az országnak a kormány meg az ellenzék

“Egy rendszert alkotnak, ahol mindenki játssza a szerepét…”

És ez t mennyien, de mennyien és milyen sokszor éreztük már korábban!

Ennél jobban, mint most Bödőcs Tibor, senki sem tudta volna talán megfogalmazni!

Hirdetés

Szerinte mindig veszéyekkel jár, ha a bohóc elkezd komolykodni.

Elmondta a véleményét arról is, hogy szerinte miért tart ott ez az ország, ahol jelenleg tart.

A véleménye pedig meglehetősen kendőzetlenre sikerült.

Az alkotói szabadságát sokan félreértették.

Nem az elmaradt rendszerváltás miatt álltam le az estekkel, ez a szünet rég el volt tervezve. Bulvárjelleggel azt is elárulhatom, hogy a standup és az írás párhuzamos művelése, megspékelve a három kisgyerekkel – na meg azzal, hogy én vagyok Batman – eléggé lefáraszt.

Az interjúban Bödőcsnek felvetették, hogy a legutóbbi könyve és az estje is erősen átpolitizált volt, ugyanakkor a választás utáni Facebook-bejegyzéséből mégis úgy tűnt, mintha az indulatait felváltotta volna némi fásultság.

Bödőcs elmondta: nyilván akkor benne volt ez is.

Szerintem a két nagy tragédiája ennek az országnak a kormány meg az ellenzék, és ezeket már nehéz is volna leválasztani egymásról.

gy rendszert alkotnak, ahol mindenki játssza a szerepét.

Hirdetés

Ha ma este kellene fellépnem, akkor biztos az ellenzékről beszélnék többet.

Csak úgy nehéz, hogy ennyire súlytalanok, de bőven lehetne rajtuk fogást találni.

Egy tőről ered lassan az ellenzék és a kormány.

Ugyanúgy egymás statisztái az együtt ácsolt cirkusz színpadán, amin keresztül közel 10 millió magyart butítanak néznek teljesen ostobának.

Miközben váltógazdaságban rabolják szét az egész országot.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.