Címlapsztorik

Botrány a Lidlben: megverte a vásárlót a begőzölt biztonsági őr

Durva eset látott napvilágot, áll a bál a Lidl-nél!

Nemcsak emberi méltóságában alázták meg, fizikailag is bántalmaztak egy vevőt egy budapesti bevásárlóközpont áruházában.

A sértett csak azért nem tett feljelentést, mert nem akart rendőrségi kihallgatásokra, szembesítésekre, bíróságra járni.

Hirdetés

Maga a bántalmazó is tudta, hibázott, már a helyszínen kifizette a vevőt ért kárt.

Bár László elállt a jogi lépésektől, úgy érezte, nem tarthatja titokban a történteket, nehogy más vevőknél is megismétlődhessen az őt ért méltánytalanság.

K. László a VIII. kerületi Corvin sétányon levő Lidl áruházba tért be. Egy akciós terméket keresett, nem volt szerencséje, már elfogyott a portéka. Nem vásárolt semmit, elindult kifelé.

Már túlment a pénztárakon, nem is gondolta volna, hogy egy pillanattal később élete legkellemetlenebb perceit kell átélnie.

– Nyugodtan léptem ki, az egyik zsebemben egy másik üzletben vásárolt termékkel, annak a blokkjával, amikor elém pattant egy ember – osztotta meg a Blikk-kel a történteket.

– Nem hordott a férfi egyenruhát, nem volt jelvénye, azonosító kártyája, nálam 30 kilóval nehezebb, 20 centivel magasabb lehetett.

Tegezve, megvető hangsúllyal közölte velem, hogy biztonsági őr, én pedig loptam, azonnal pakoljam ki a zsebeimet. Megfagyott a levegő körülöttünk, a vásárlók, pénztárosok úgy néztek rám, mintha körözött gyilkos lennék, majd elsüllyedtem a szégyentől.

László tudta, ő nem követett el semmi törvénytelenséget, kérte az őrt, a szabályok értelmében menjenek el az áruház egyik külön helyiségébe, ahol tanúk előtt bebizonyítja, hogy téved, ám a férfi erre nem volt hajlandó.

Felpaprikázta az általa tolvajnak tartott vevő ellenállása, szitkozódni kezdett, rángatni kezdte Lászlót.

Hirdetés

– Ez már sok volt nekem, kértem, hagyja abba, vegye le rólam a kezét, de rám sem hederített. Nekivágott a legközelebbi pénztárnak, összetört a plexi, hullottak a nyakamba a műanyag darabjai, megrongálódott a holmim is.

Akkorra értek oda a rendőrök, ma is állítom, ha ők nem érnek ki idejében, az elborult őr még jobban bántalmazott volna.

A járőrök fél perc alatt bebizonyították, az őr tévedett.

Megkérdezték a vevőt, kíván-e feljelentést tenni, László már akkor úgy döntött, a hatóság, a bíróság előtt nem akarja még egyszer átélni a történteket, lemondott erről a jogáról.

Kérte az üzletvezetőt, fizessék ki a kárát, az őr hang nélkül, a tárcáját elővéve, készpénzben fizette ki a vevő által mondott kárösszeget.

Tőzsér Judit, a Lidl vállalati kommunikációért felelős vezetője lapunk megkeresésére elismerte: valóban megtörtént a sajnálatos incidens. Bocsánatkérésüket a vásárlónak is jelezték.

Hozzátette: a biztonsági őrök nem a Lidl alkalmazásában állnak, de a konfliktuskezelésüknek illeszkedni kell az üzletlánc által elvárt és képviselt elvekhez.

Az incidenst követően a vállalat azonnal elrendelt egy belső vizsgálatot.

Az áruház kamerafelvételein is látszott a vevő és az őr konfliktusa, amit a Lidl által elfogadhatatlan kommunikáció és problémakezelés követett az őr részéről.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!
Címkék durvalidl

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.