Érdekes világ

Botrány: covid-partikat szerveznek ahol oltatlanok és fertőzöttek találkozhatnak!

Egy férfi direkt meg is akart fertőződni, hogy védettségi igazolványt kapjon, de bele is halt oltatlanul!

Az 55 éves férfi egy úgynevezett Covid-partin betegedett meg, ahol fertőzöttekkel találkozhatnak az egészségesek.

Belehalt a koronavírus-fertőzésbe egy osztrák férfi, aki a Kleine Zeitunk szerint szándékosan betegítette meg magát.

Hirdetés

A férfi azt remélte, hogy a gyógyulti státusszal majd ő is hozzájuthat azokhoz a szolgáltatásokhoz, amiket például az oltottak kapnak.

Erre azonban már nem kerül sor.

Úgy tudni, hogy az 55 éves férfi Stájerország tartományban lett covidos, ahol egy direkt ilyen célra szervezett bulin vett részt.

Ezekre a rendezvényekre azok mennek el, akik szándékosan meg akarnak fertőződni, az oltásról azonban hallani sem akarnak.

A Die Presse cikkében idéz egy helyi orvost, aki szerint sok ilyen összejövetelről hallani, és egyáltalán nem ritka, hogy az esetek halállal végződnek.

A névtelenséget kérő orvos több 30 év alatti fiatalról is beszámolt, akik ilyen rendezvényeken betegedtek meg, de fel már nem gyógyultak…

Mert még ma is az úgynevezett hosszú (vagy long) Covid-szindrómában szenvednek.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!