CímlapsztorikÉrdekes világ

Botrány: Luxusholmikban jár, de mi fizetjük Berki Krisztián ügyvédjét

Csak a miheztartás végett, a jövőben sem kíván saját ügyvédet megbízni, főleg, mivel a kirendelt védő neki egyetlen forintjába sem kerül, azt az adófizetők pénzéből finanszírozza az állam.

Berki – önmagához híven – méregdrága öltönyben és vagyont érő mappával, táskával és napszemüveggel jelent meg a bíróságon, ahová sofőr hozta, ám – meglepő módon – kirendelt ügyvédje volt.

Mindezt úgy adta elő a médiában, mintha ő engedhette volna meg magának.

Hirdetés

Valójában bviszont több mint biztos: ez is midna dófizetői pénzekből van azaz a te, a mi pénzünkből, amiket hozzáű vándoroltattak különféle cégeken keresztül…

Berki 2018-ban okozott balesetet, amikor büntetőfékezett egy busz előtt, a BKV-járat pedig belehajtott az autójába.

Az izomceleb a tárgyaláson nem ismerte el felelősségét, így ha bűnösnek találják, akár hét és fél év letöltendő börtönbüntetést is kaphat.

Most az az új hír, hogy nem fogadta el a több mint két év letöltendőt, így folytatódika tárgyalás, nagy valószínűséggel komoly büntetéssel.

Berki nemrég egy videóban számolt be arról, hogy bár pár nap alatt 6 millió forintot bukott sportfogadáson, a bankszámláján még mindig hatalmas összeget őrizget. Ruhákra nem sajnálja a pénzt, a teljesség igénye nélkül összegyűjtöttük, mennyit érhetett az a szett, amelyben megjelent a bíróságon.

Forrás: Blikk,
Fuszek Gábor

– Az az öltöny, amit visel, nagyon jó szabású, az anyagán is látszik, hogy minőségi darab. Amennyiben egy hazai tervezőtől vásárolta akkor 300 ezer forintnál kezdődhetett az ára, de nem lennék meglepődve, ha ez valamelyik nagy divatház terméke lenne, ugyanis divatba jött a kockás minta az elmúlt időszakban. Akkor viszont akár 3 milliót kóstálhat – mondta lapunknak Herczeg Zoltán divattervező.

Berki kiegészítői sem valamelyik piacról valók, az egyik legismertebb párizsi cégtől, a Louis Vuitton divatházból választott övet, táskát és irattartót magának, amelyeknek összesen 2000 dollár körül lehet az ára, azaz átszámítva közel 570 ezer forintot kóstálhatnak.

Luxus holmikra és luxus üdülésre telik, ügyvédre nem? Sokak szemében ez bicskanyitogató lehet, ahogyan az is, ami a tárgyaláson kiderült: a botrányhős tavaly októberben jogosítvány nélkül is vezetett, ám elkapták, s az ellene indult szabálysértési eljárásban 90 ezer forintos bírságot kapott, valamint további egy évre bevonták vezetői engedélyét.

Szerintetek mennyire van rendben ez, hogy egy ilyen “celeb” hergeli a tévében az embereket, miközben gyakorlatilag mi fizetjük az ügyvédét, és valószínűleg mi is öltöztetjük és etetjük?

Hirdetés

Forrás: Blikk

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!