Tudomány

Breaking: eléri a Földet az aszteroida, hamarosan ideér, egy hetünk van hátra?

Kiadták a figyelmeztetést a Földre veszélyt jelentő aszteroidáról!

Szeptember 12-én egy aszteroida közelíti meg a Földet, de a csillagászok szerint biztonságos távolságban halad majd el bolygónk mellett.

A 2008 RW nevű aszteroidát – mint a neve is mutatja – már jó ideje felfedezték és figyelik a csillagászok.

Hirdetés

Az égitest méretét hozzávetőlegesen 73–164 méter közé teszi, és rendszerint körülbelül három év alatt kerüli meg a napot.

A MOSTANI KÖRNÉL A RÖPPÁLYÁJA A SZOKÁSOSNÁL VALAMIVEL KÖZELEBB HALAD MAJD EL A FÖLDHÖZ.

A 2008 RW budapesti idő szerint szeptember 12-én éjjel lesz a legközelebb a Földhöz, de a csillagászok szerint még akkor is körülbelül 6,7 millió kilométeres távolságra lesz bolygónktól.

Ez sokszorosa a Föld–Hold távolságnak, és számos – a Földet szintén elkerülő – aszteroida ennél jóval közelebbi röppályán szokott elhaladni anélkül, hogy a Föld tömegvonzásába kerülnének.

Így nem valószínű, hogy a 2008 RW gondot okozna, de a 6,7 millió kilométeres távolság miatt már potenciálisan veszélyes aszteroida lehet, ezért a NASA figyelemmel követi a mozgását.

A mostani alkalom után az aszteroida legközelebb 2036 szeptember 11-én érkezhet a Föld közelébe, akkor körülbelül 6,9 millió kilométerre fog elhaladni

– írja a sky.org.

Emlékezetes, hogy 2013-ban egy meteorit behatolt a Föld légkörébe az oroszországi Cseljabinszk közelében.

Az az égitest körülbelül 20 méterrel a felszín felett hullott darabjaira.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!