CímlapsztorikÉrdekes világ

Brüsszel ráboríthatja az asztalt az Orbán-kormányra: pörölycsapás vár Viktorra

Az Európai Unió heteken belül ledobhatja a politikai és gazdasági értelemben vett atomot.

Összesen 40 milliárd eurótól eshet el a magyar költségvetés így, míg a lengyelek vesztesége 130 milliárd euróra rúghat.

Az Orbán Viktor vezette kormány már egy tavalyi devizakötvény-kibocsátással próbálta pótolni a kieső uniós források egy részét.

Hirdetés

Az EU azzal vádolja a Morawiecki- és az Orbán-kormányokat, hogy úgy alakították át az igazságszolgáltatást, hogy azzal sérült annak függetlensége, korrupcióval gyanúsítja őket, és azzal, hogy nem hajlandók betartani az uniós jog elsőbbségét, amely a blokk alapító szerződésének egyik legfontosabb alaptétele.

A döntés egybeeshet azzal a január 24-i határidővel, ameddig Magyarországnak és Lengyelországnak válaszolnia kell az EU azon aggályaira, hogy a blokk által nyújtott pénzeszközökkel történtek-e visszaélések, vagy hogy a blokk pénzügyi érdekei veszélybe kerültek.

A keleti országok számára nem is jöhetett volna rosszabbkor a harc, hiszen a nacionalista Orbán Viktor miniszterelnök április 3-án a magyar választók elé áll, Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökre pedig jövőre várnak választások.

Mintha nem véletlen lenne tehát ez az időzítés is.

Mintha Brüsszelben a “nagyok” megrendelték volna Orbán Viktor politikai értelemben vett “kivégzését”.

Orbán Viktor miniszterelnök decemberi rendkívüli nemzetközi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az Európai Bizottság politikai játszmát folytat, mert az ellenzéket akarja kormányra segíteni, a brüsszeli testület szerinte olyan vezetést akar, amelyik a “kezére játszik”.

Mit gondoltok, az EU és az Eu mögötti szövetséges erők, mint például Joe Biden így próbálják meg eltávolítani az útból a túl sok bajt okozó Orbánt?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.