Címlapsztorik

Brutális áremelés a szolgáltatóknál, emiatt elmondani sem lehet majd őket

Automatikus, inflációkövető díjkorrekciót vezetnek be, az áremelés miatt pedig nem lehet lemondani a szolgáltatást.

Ezt nem biztos, hogy be fogja venni a magyarok gyomra…

Drágább lesz tévézni, telefonálni és internetezni, ugyanis automatikus, inflációkövető díjemelés jön a telekommunikációs cégeknél

Hirdetés

– írta meg a 24.hu.

Nagyjából 10-15 százalékos emelés várható, a Vodafone, a Telekom, a Yettel és a Digi díjai is változnak.

Sőt, a Vodafone már januártól alkalmazza a 9,4 százalékos díjkorrekciót.

Az RTL Híradónak nyilatkozó szakértő szerint a magas energiaárak és az infláció miatt már nem volt tartható a jelenlegi árszabás a távközlési cégek számára.

Egy 2018-as uniós jogszabály pedig lehetővé teszi, hogy automatikus, inflációkövető díjkorrekciót építsenek be az előfizetői szerződésekbe.

Így a díjemelkedésre hivatkozva a hűségnyilatkozattal rendelkező ügyfelek sem mondhatják fel a szerződésüket.

Ezzel az egésszel részben az a probléma, hogy az élet valamennyi területe jelentősen megdrágult.

Ily módon most a nagy, milliárdokból tartalékoló szolgáltatók is ráterhelik a maguk kis inflációs veszteségeiket a fogyasztókra.

Valahol mindenki érezte, hogy eljön ez a pillanat, mégsem számított rá senki.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!