Tudomány

Dagad a botrány? Már 7 ország függesztette fel újabb esetek miatt az egyik vakcinát

Túl sok a gyanús európai eset, Hollandia is felfüggeszti az oltást az AstraZeneca vakcinájával.

Hollandia legalább március 29-ig felfüggeszti óvintézkedésként a brit-svéd AstraZeneca cég koronavírus ellen gyártott vakcinájának használatát

– jelentette be a holland kormány vasárnap este.

Hirdetés

Újabb esetek és lesz is még?

Korábban vasárnap az írországi egészségügyi hatóságok közölték, hogy nem alkalmazzák az AstraZeneca oltóanyagát, amíg új értesülések nem érkeznek az esetleges súlyos mellékhatásáról

-írja az index.hu

Norvégia példáját követve csütörtökön Bulgáriában, Dániában és Izlandon a felfüggesztés mellett döntöttek, vasárnap pedig Olaszországban is hasonló döntést hoztak.

A vakcina használata után egyes pácienseknél vérrögképződés jelentkezett, de az egyértelmű ok-okozati összefüggést tudományosan még nem igazolták.

Egy szombati bejelentés szerint Norvégiában már négy ilyen eset is előfordult. Elsőként Ausztria függesztette fel az oltást az AstraZeneca egyik szállítmányából származó vakcinákkal egy zwettli ápolónő halála után.

Már az EU Gyógyszerügynöksége is vizsgálódik

Az Európai Gyógyszerügynökség pénteken jelentette be, hogy:

Egy másik feltételezhető mellékhatás, az immun trombocitopénia miatt kivizsgálja mind a három Európai Unióban engedélyezett oltóanyag, a Pfizer/BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca vakcináját is.

Szakemberek szerint a nagy számok törvénye a “magyarázat”

Valamennyi szakember elmondta, hogy feltehetően tényleg nincs semmilyen kapcsolat az oltások beadása és a halálesetek között.

Hirdetés

A briteknél több millió embert oltottak már be mindenféle megbetegedés vagy haláleset nélkül.

Például a biztonsági öv is okozhat kulcscsonttörést, a légzsák is okozott már világszerte bizonyítottan halálesetet sok esetben, mégis sokkal jobban járunk, ha használjuk ezeket.”

Ráadásul abban valamennyi tudós egyetért, hogy az oltás kockázata még mindig összehasonlíthatatlanul alacsonyabb, mint az, hogy valaki elkapja a fertőzést és belehaljon.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.