Misztikum

Dashi-Dorzho Itigilov 200 éves múmiája ma is él a tudósok szerint: sőt, még mozog is

Állítják, hogy még mindig él, csak egy nagyon mély meditációs fázisban van. Egy ízben pedig a biztonsági kamerák által bizonyítottan megmozdult…

Különleges meditációs állapot és az öröklét

Léteznek olyan legendák és feljegyzések, de még történelmi iratok is, melyek olyan emberekről számoltak be, akik képesek voltak kivételesen hosszú ideig élni.

Sok esetben pedig olyan mély meditációs állapotba tudnak kerülni, hogy lényegében lelassult az idő körülöttük.

Hirdetés

Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a testünk egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben öregedett – oxidálódott – tovább.

Múmia, 200 éves meditációs fázisban?

A 200 éve „halott” szerzetes múmiája már többször tűnt úgy, mintha élne. Egy alkalommal pedig még arrébb is mozdult a helyéről. A szerzetes testéről azt beszélik, hogy valójában nem is halt meg, csak egy több évtizedes, mély meditációba süllyedt.

Elképesztő, mire képes az elme ereje. Egyes buddhista szerzetesek tanításai szerint az emberi test képes olyan erős gondolatokat képezni, melyek kihatnak a világra, a környezetre, és akár az egyén testének működésére is.

Ezen tanítások az évezredek alatt sem vesztek el, és sokan alkalmazták az elmúlt 300 évben is Tibetben, és a környező területeken.

Az egyik leghíresebb eset egy lótuszülésben maradt szerzeteshez köthető, Dashi-Dorzho Itigilovhoz.

A szerzetes teste ma is él?

A szerzetes testét az elmúlt években találták meg, és mivel lótuszülésben volt, sokan azt feltételezték róla, hogy valójában nem is halt meg, csak annyira mély meditációs állapotba zuhant, hogy hibernálódott a teste.

A testre eredetileg a Songino Khairkhan tartományban találtak rá, állatbőrökbe tekerve. Az egyik valaha talált legjobb állapotú múmia volt, és ezért sokan vizsgálni is kezdték, hogyan maradhatott meg ilyen jó „bőrben”.

Az elsődleges vizsgálatok arra engednek következtetni, hogy a buddhista szerzetes Dashi-Dorzho Itigilov tibeti láma lehetett, ugyanis ő is hasonló pozícióban hunyt el és neki is hasonlóan mumifikálódott a holtteste.

A test vizsgálata rengeteg furcsaságot derített ki

A szerzetes testét a fővárosba, Ulanbatorba szállították, ahol a szakértők alaposabban is tanulmányozzák. Bámulatos leletnek tartották mindig is, és egyben nagyon rejtélyesnek, mivel nem jöttek rá egyértelműen, hogy mitől maradhatott fenn ilyen jó állapotban a test.

Hirdetés

Bár a szervezete összetöpörödött, belső szervei ha újra megtelnének nedvességgel, akkor a tudósok elmondása szerint akár újraéleszthető is lenne a távoli jövőben, a modern tudomány segítségével.

Mások viszont természetfeletti erőket gyanítanak a dolgok mögött. Szerintük a buddhista tanítómesterek tanításai mind igazak, és nagyon mély meditáció segítségével bármi elérhető.

Az alfa állapot és a lélek

Például az, hogy alfa állapotba lesüllyedve a lélek elhagyja a testet, de még ne térjen át a túlvilágra. Ilyenkor a test összetöpörödik, de még nem teljesen hagyja el az élet.

Egyes hírek szerint már olyan eset is előfordult, hogy egy-egy pillanatra pulzust mértek a szerzetes múmiájának csuklóján.

Egy felvétel néhány képkockája is arról árulkodik, hogy a szerzetes teste még mindig él, és valójában csak meditál.

Ezeket a képkockákat ott vették fel, ahol a testet tárolták, és jól látható, hogy míg íz egyik képkockán a szerzetes a helyiség egyik részén van, a másikon pedig már pát méterrel arrébb.

Megmozdult a szerzetes múmiája

Hogy mi mozgatta meg, és hogy mi látszódhat a teljes felvételen, azt senki sem tudja, mert egyes források szerint nem hozta nyilvánosságra az intézet, csak a néhány képkocát.

Tényleg ilyen erős lenne az elme ereje? Vagy valójában csak egy ügyes átverésről van szó?

Mindenesetre rengetegen esküsznek arra, hogy a buddhista tanok követésével az emberi lélek korlátlan hatalmat nyerhet az anyag felett.

Tényleg képes lehet túlélni a lélek a testet, és örök szellemként ide-oda vándorolni más porhüvelyekbe?

A szerzetes esete rávilágít a reinkarnáció sokat vitatott kérdésére is, amire talán soha nem kapunk választ, míg mindnyájan át nem lépünk a túlvilágra…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.