Címlapsztorik

Döbbenetes felvétel akasztotta ki a fél országot, amin egy 5 éves autista kisfiúval csúfolódnak az óvónők

Folyamatosan kiabáltak egy ötéves, autizmussal élő gyermekkel egy harmadik kerületi óvodában az óvodapedagógusok.

Több esetben csúfolták is a kisfiút. EMBEREK! Milyen ország az, ahol egy ilyen megtörténhet?

Folyamatosan kiabáltak egy ötéves, autizmussal élő gyermekkel egy harmadik kerületi óvodában az óvodapedagógusok.

Hirdetés

Több esetben csúfolták is a kisfiút.

Az ötéves Áden anyukája egyik nap a kisfia hátizsákjában egy diktafont rejtett el, ami rögzítette az óvónők kirohanásait.

A szülőknek gyanús volt Áden viselkedése, aki egy idő után nem akart bemenni a csoportszobába, illetve a viselkedése is megváltozott.

Mivel az autizmussal élő kisfiú nem tudta elmondani, mi történik ott vele, a szülők úgy döntöttek, a végére járnak.

„Próbáltam jelezni az igazgatónőnek, de telefonon nem értem el. Volt olyan, hogy ott álltam az irodája előtt két óra hosszát, mert éreztem, hogy beszélnünk kell erről.

Szerettem volna, hogy áttegye Ádent egy másik csoportba.

Egészen addig, amíg nem tudott a hangfelvételről, nem is hívott vissza”

– mondta el Kovács Izabella az RTL Híradójának.

Az aggódó anya több mint két és fél órán keresztül rögzítette a csoportban történteket.

Hirdetés

A hangfelvételen többek között ilyenek hallhatók:

Hagyd már abba! Ezzel mit csinálnak a fejlesztésen, ott nem kell ülni? Ott nem kell 25 percig ülni a szájbab*szott logopédián? Áden! Hagyd abba!”

Gyere, Maugli. Betörjük Mauglit.

Az anyukát megdöbbentette, hogy a többórás hangfelvételen egyetlen kedves szót sem talált.

Elárulta, úgy véli, a kisfiát bezárhatták valahová, mert a hangfelvételen egy helyen ordít nagyon hangosan és kiabálja, hogy „ne!”.

A Híradó megkeresésére az intézményt fenntartó Észak-Budapesti Tankerületi Központ azt közölte, vizsgálatot indítottak az ügyben, ami már le is zárult.

A hangfelvételen szereplő két alkalmazott esetében „foglalkoztatási jogviszonyuk azonnali hatályú megszüntetése mellett döntöttek”.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!