CímlapsztorikÉrdekes világ

Új együttest alapíthat Tóth Gabi és a Fricskás fiú? Döbbenetes nyilatkozatban ejtettek el néhány infót!

NA ezt tényleg nem láttuk jönni!

A Blikknek úgy nyilatkozott az énekesnő:

Az emberek nagyon pozitívan állnak hozzánk.

Hirdetés

Azt hiszem, az is segített, hogy mi is megnyíltunk, és elkezdtünk beszélni kettőnkről. Az utóbbi hetekben azt tapasztalom, hogy egyre többen látják meg a valódi énünket […]

Talán azt a hibát követtem el, hogy sokáig nem nyilatkoztam, ezáltal olyanok szólaltak meg a magánéletemről, akik nem tudtak rólam semmit.

Az énekesnő arról beszélt, hogy párjával remek összhang van köztük, amit a környezetük is lát.

Nyitottan állnak hozzájuk, elismerik őszinte érzéseiket, rengeteg szeretetet kapnak.

Úgy véli, mivel mindketten színpadi emberek, hatással tudnak lenni a közönségre.

Arról is beszélt, hogy szabadidejükben tanítják egymást – Papp táncra oktatja kedvesét, míg Tóth Gabi énekelni tanítja párját.

Azt is elmondta, hogy júliusban közös projektben vesznek majd részt. Tábort szerveznek Pomázon július 15. és 21. között.

Amikor a zene és a tánc találkozik, az fantasztikus dolog.

– nyilatkozta az énekesnő.

Hirdetés

Sokan ebből kiindulva kezdték el azt pedzegetni, hogy az énekesnő és új párja akár egy teljesen új formációt is megalapíthat.

Vagyis előbb avgy utóbb tlaán már nem csak Tóth Gabi fog énekelni, hanem Papp Máté is.

Szerintetek ténylegesen eljön majd ez a pillanat?

Ki mit gondol?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!